Aleksandr Voinov : Sötét lélek 1-3 ___ Borítóleleplezés

 „– Minden édenkertnek megvan a kapuja – magyarázta Falchi. – Az ember eltűnődik rajta, hogy miért teremtett Isten kijáratot a Paradicsomra, ha nem várta tőlünk, hogy egyszer majd használni fogjuk.”

Sziasztok! Ma egy borítóleleplezéssel készültem Nektek, méghozzá Aleksandr Voinov Sötét lélek trilógia borítójáról hull le a lepel.

Az EPIC Award-díjas és Lambda Award-döntős Aleksandr Voinov emigráns német író. Műfaji skálája a sci-fitől és a fantasytól egészen a thrillerig, a történelmi vagy kortárs és az erotikus regényekig terjed.

Fülszöveg:

Szorul a hurok a maffiafőnök Stefano Marino nyaka körül. Miközben Silvio Spadaro támadásba lendülve rátámad az orosz gengszterbanda tagjaira, akik Stefano hatalmát fenyegetik, még Stefano bűnöző „családjában” is lázadás tör ki. Helyettese, Augusto Viero megkérdőjelezi a vezetői pozícióját. Hamarosan világossá válik, hogy senkiben sem lehet megbízni – talán Silviót kivéve.

Ám Silvio puszta jelenléte is tönkreteheti mindazt, ami fontos Stefanónak: a maffián belüli helyzetét, az emberei iránta érzett tiszteletét, és végül, de nem utolsó sorban a házasságát is. Amikor Silvio fivére, Franco visszatér a francia idegenlégióból, a képzett mesterlövész igencsak jól jön a nagy bandaháborúban. Két Spadaro azonban jóval több annál, mint amivel Stefano képes megbirkózni.

Juan Pablo Escobar: Apám a drogbáró

Sziasztok!

Ma egy újabb könyvvel érkeztem Nektek, amely a hírhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar halála utáni viszontagságokkal teli évekről szól fia szemszögéből, aki apja halála után nevét is megváltoztatta. 

A Keresztapa után nem sokkal kezdtem olvasni ezt a könyvet, ám az előzővel szemben erről nem volt semmi elképzelésem, hogy milyen lesz.

Már a borító is megfogott, ám ekkor még nem tudtam hogy a képnek milyen nagy jelentősége van. Ugyanis ez az ominózus kép volt Pablo első letartóztási fotója. Tetszik hogy egy életrajzi könyvnek nem egy fiktív borítót adtak, hanem köze van a főszereplőhőz méghozzá elég nagy volumenű dolog miatt. 

A tartalma is rettenetesen megfogott mert megtörtént eseményeken alapul. Mint ahogy több bejegyzésemben írtam szeretem ha a sztori fordulatos és eseményekben gazdag. Ez pedig az. Az olvasó egy pillanatra sem unatkozik vagy kalandozik el mert minden egyes mondat érdekes. Részletekbe menően foglalkozik a kartellek közti harcokkal és bámulatos a logika amivel egy akkor 16 éves fiú rendelkezett. Juan csupán 16 éves volt amikor az apja meghalt és neki kellett helyt állni egy olyan világban ahová ő nem akart tartozni. 

Nehéz úgy írni erről a könyvről hogy nem spoilerezek el semmit mert minden mondat utal mindenre. 

Fordulatos, fondorlatos és megdöbbentő; ez a három szó ami a legjobban leírja a könyvet. Fordulatos mert mindig történik valami, fondorlatos mert soha nem tudod hogy mi a következő lépés és megdöbbentő mert egy olyan világot tár elénk amiben az emberi élet semmi és az sem számít hogy egy 16 éves fiatalról van szó vagy éppen a családtagokról. Megdöbbentett, hogy a család sem szent és az, hogy egy 16 éves szinte még gyerek dönt olyan kérdésekben és tesz olyan dolgokat amiket a felnőtteknek kellene de mivel Juan Pablo fia, neki kellett dönteni. 

A könyv fejezetekre van osztva, amik külön történetet mesélnek el, miközben összefügg az egész. 

Egyetlen negatívum volt benne: kis utánanézést igényelt a Kali kartell, illetve rengeteg volt benne a név, akiket nem ismertem még hallomásból sem így kicsit nehéz volt összerakni, hogy ki kivel van mert közben árulások sora történt. 

 Összességében elmondható hogy nekem személy szerint nagyon tetszett a könyv és csak ajánlani tudom.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a lendületes és eseményekben gazdag történetet, akinek tetszenek az életrajzi könyvek de vágyik valami olyanra ami eltér az átlagtól és természetesen annak aki tudja ki volt Pablo Escobar, de annak is aki soha nem hallott róla. Persze az utóbbiaknak azt ajánlom, hogy kicsit nézzen előbb utána a drogbárónak, aki egyszerre emelte fel és tette tönkre Kolumbiát, mert a háttérinformációk nélkül csak egy pasi zűrös ügyeinek következménye fog látszódni.

Ti olvastátok már? Vagy esetleg a család más tagjainak könyvét olvastátok? 

Jane Austen: Emma, Büszkeség és Balítélet

Sziasztok! Már nagyon régen volt bejegyzés és nem is mentegetőzni szeretnék de egészen egyszerűen nincs időm a blogra. Jelenleg az egyetem miatt magamra nincs időm nemhogy erre a platformra, azonban igyekszem hozni a bejegyzéseket.

Na de nem is szaporitom tovább a karaktereket, inkább rátérek a bejegyzés lényegére ami két klasszikus alapmű melyet szinte mindenki ismer.

Már régóta terveztem elolvasni a két kötetet, azonban ez nem igazán sikerült úgy ahogy terveztem. Azaz sehogy nem sikerült. Ritkán fordul velem elő, hogy leteszek egy könyvet azonban most mindkét esetben ez történt. Nem állítom, hogy ez a könyvek hibája lenne, azonban azt sem mondom hogy az enyém. Sajnos száz oldalt sem tudtam olvasni egyikből sem mert annyira nem kötött le. 

Egyszerűen nem tudtam koncentrálni és ha olvastam is egyhuzamban pár oldalt az kínszenvedés volt. 

Számomra olyan problémákkal foglalkoztak mindkét esetben, amikhez nincs is nagyon közük, miközben oldalak mentek el a semmire vagy éppen a ruhák és az emberek viselkedésének elemzésére. Jobban szeretem a lendületes és fordulatos könyveket, amikben mindig történik valami. 

Tisztában vagyok azzal, hogy ezek klasszikus regények és nem éppen abban a korban íródtak, ahol a nőknek sok teendője lenne vagy beleszólása a férfiak dolgában, azonban annyira vontatottnak éreztem az egészet, hogy nem tudtam tovább olvasni. 

Mivel készültek a regényekből film adaptációk ezért megkíséreltem megnézni őket. Az Emmából nem sokáig jutottam mert a főszereplő annyira irritált, hogy nem bírtam végignézni a két órás filmet. A Büszkeség és Balítéletet végig tudtam nézni és tetszett is. Lendületes és fordulatos volt, a szereplők is kitűnően alakítottak és tanulságos volt. 

Összességében elmondható, hogy nekem személy szerint nem tetszett egyik regény sem és a film sem. Lehet, hogy csak én nem vagyok még elég érett ehhez, azonban ezt nem tartom valószínűnek. 

Ajánlót sajnos ezekhez a művekhez nem tudok adni mert nem érezném hitelesnek magam, ha most erre pozitív ajánlót adok. Azonban ha kedvet kaptok hozzá bátran vegyétek kézbe, hátha nektek jobban fog tetszeni.

 

Mint ahogy hangsúlyoztam ez a saját véleményem, és nem akartam megbántani senkit sem vele. 

Ti olvastátok már? Ha igen akkor mi a véleményetek?

Mario Puzo - A Keresztapa

 Tudtátok, hogy a méltán és időtlenül népszerű A Keresztapa - trilógia Mario Puzo regénye alapján készült?

A mai bejegyzésben A Keresztapa című regényről hoztam kritikát, mivel úgy érzem, a filmeken kívül a regényről is beszélni kell. A regény eredetileg 1969-ben jelent meg az Egyesült Államokban, műfaját tekintve thriller és krimi, témája a maffia, Magyarországon azonban csak 1989-ben jelent meg Vándor Vera fordításában. Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt az az, hogy csupán 552 oldal, mely hazánkban két könyvre tagolódott, azonban mégsem hagy ki semmi olyan momentumot, ami miatt érdemes lett volna még tovább húzni.

Szerintem alig akad olyan ember, aki ne látta volna legalább egyszer a trilógiát, így most inkább a könyvre koncentrálnék, de természetesen nem fogok elmenni szó nélkül a film mellett sem pláne, hogy a legtöbben csak látták, de nem olvasták. 

Szóval a regény...

Mint ahogy a film is, a regény Amerigo Bonasera szavaival indul és azon kevés filmek egyike, mely sokban megegyezik a regénnyel. Fontos megmelíteni, hogy a könyv a filmnek csak az első része, illetve a másodiknak bizonyos része, pontosan az, ahol a Don fiatal korát mesélik el. A regényben kicsit több figyelmet fordít az író a mellékszereplők kibontására, így nagyobb szerepet kap Johnny Fontane, Al Neri, Lucy Mancini, Carlo Rizzi, Kay Adams és még Luca Brasi-ról is meg tudunk egy két dolgot. 

A regény több részre és azon belül fejezetre van tagolva, így a cselekmény tökéletesen érthető és megmagyarázzák egymást, tehát nem marad kérdőjel az emberben miközben olvassa. 

Ami nagyon tetszett, hogy az író különösen odafigyelt arra, hogy az olaszos szokásokat hangsúlyozza, beletegyen olasz kifejezéseket és szerintem kiválóan megelevenítette a háború után időket. Élveztem az olvasását, mert hiába láttam a filmet többször is, együtt tudtam gondolkodni a szereplőkkel és velük tudtam követni, hogy milyen veszélyek fenyegetik őket és milyen lépéseket kell tenni az elkerülésük érdekében. Külön tetszett, hogy a Keresztapa név alapjában  Don Vito Corleone-t illeti, hiszen ő a család feje és ő az, aki ezt az egészet elindította különböző szívességekkel olyan emberek felé, akiknek szükségük volt rá. Ám maga a regény véleményem szerint Michael 'Mike' Corleone sorsát és útját követi végig, aki a legnagyobb tiltakozás ellenére is átveszi apjától a családot és ő az, aki olyan döntéseket hoz, mellyel visszaállítja a családja régi nevét és hírét. Az ő életét követi a regény, hogy egy kitüntetésekkel leszerelt hősként tisztelt katonából hogy válik egy bosszúvágytól fűtött rettegett alvilági bűnőzővé, aki mindenkin bosszút áll, aki valaha is ártott a családjának. Tetszik, hogy Mike ennyire átgondoltan és megfontoltan tesz mindent és nem kapkod, ami akár a vesztét is jelenthetné, ugyanakkor nem enged az akarátból és Donná válik.

A Corleone családban négy "gyerek" van, akik annyira különböző személyiségűek, hogy ennél jobban már nem is lehetnének mások. Santino 'Sonny' a legidősebb fiú, aki forró fejű és hirtelen haragú, ami a vesztét is okozza; Frederico 'Fredo' véleményem szerint kicsit bugyuta és egyfajta feketebárány a Corleone fiúk között, hiszen nem ért az üzlethez, illetve nyiltan szembemegy a családjával, ami ebben a világban megbocsáthatatlan; Michael 'Mike' az, aki higgadtan kezeli a helyzeteket és talán ő a legmegfontoltabb és legokosabb is, hiszen logikusan következtet és tisztában van a következményekkel; Contanzia "Connie' az egyetlen lány a családban, ám a legártatlanabb is, mivel nem vesz részt a család ügyeiben, azonban hiányzik belőle a Corleone-k logikája és helyzetfelismerő képessége. A filmmel ellentétben Don felesége egy együgyű, butácska nőként van ábrázolva, aki ugyan sejti, hogy mit csinál a férje, de soha nem kérdez rá. Lehet, hogy ez csak a látszatért teszi és valójában nagyon is tisztában van a Don tevékenységével, de így akarja magáról elterelni a figyelmet. Ami még feltűnt nekem az az, hogy Tom Hagen mennyire eszes, logikus és mennyire ismeri a Don-t; úgy gondolom, ha ő a Don vér szerinti fia lenne, akkor Mike-nak esélye sem lett volna mellette, hiszen Tomban megvan minden, ami miatt jó Don válhatna belőle, de mivel ebben a világban a vér számít és a származás, ezért szóba sem jöhetett, sőt már azért is kinézték a családot mert Hagen ír származású és nem sziciliai, ami kulcsfontosságú dolog. 

Tetszett, hogy a könyvben egyetlen mellkszál sincs hanyagolva, hem mindent szépen lassan kibont az író, sőt a fő jelenet befejezétével sem veszi le a kezét a szereplőről, hanem továbbviszi és mellékesen megemlíti, ami miatt kereknek éreztem a történetet. Furcsa volt és meglepő, hogy Puzo utalásokat tesz az igazi maffiára is, így a filmből ugyan kimaradt, de a könyvben Al Capone is kapott egy rövidke kis szerepet. 

Tetszett, hogy az író figyelt arra, hogy minden érthető legyen, folyamatosan ide - oda utalgatott, azonban soha nem gabalyította össze a szálakat annyira, hogy ne lehessen követni a mondanivalót, sőt a inkább ez segített jobban megérteni a könyvet. 

Bevallom kissé felháborított, hogy a könyvben a nőket gyakorlatilag eldobható játékszertként használták a férfiak, akiket csak akkor vettek elő, ha kellettek pár órára, aztán ennyi, de igazából itt senki nem kezelte egyenrangú félként a nőket. Tudom, hogy a regény világa még egy olyan időben játszódik, ahol alapvetően nem voltak egyenlőek a nemek, illetve az alvilágban egy szava nem lehetett a nőnek, de akkor is felháborítónak találtam ezt a mértékű kihasználást. Egyedül a Don és Mike tisztelték meg annyira a felelségüket, hogy nem léptek félre és nem beszéltek velük lekezelően; mondjuk jobban belegondolva a Don és felesége közt nem is nagyon volt kommunikáció. 

Összeségében nagyon tetszett a regény és ez az egész világ, amiben játszódik. A bejegyzést kedvéért próbáltam összeszedni néhány hibáját a regénynek, - azonban nem túlzás - nem találok. Mesterien van felépítve egy olyan világ, amelyben az összeköttetések és szíveségek létkérdéssé válnak és a gyanakvás tart életben, ám egyetlen szó is okozhat egy hatalmas véres háborút, melyben az összes fél csak veszíthet. 

Úgy gondolom, hogy a regényt nem lehet és nem is kell egy szuszra elolvasni, mert nem egy könnyed szerelmes történet, amin átfutunk pár óra alatt. Itt megannyi szál és szereplő van, akinek a nevét és titulusát meg kell jegyezni, mert az ember elveszik ezek rengetegében és élvezhetetlenné válik. Mindenképp csak akkor állj neki, ha van egy kis időd és el akarsz mélyülni egy olyan történetben, ahol gyakorlatilag nem bízhat az ember senkiben.  

Kinek ajánlanám?

• Mindenképpen csak egy bizonyos kor felett, mert ezt a regényt nem elég csak olvasni, ezt érteni is kell
• Annak, aki vágyik egy izgalmakkal és fordulatokkal teli regényre, de elege van a mostanság népszerű szerelmi szállal átszőtt könyvekből
• Annak, aki látta a filmeket és szeretne még jobban elmerülni a maffia világában
• Annak, aki nem látta a filmeket, de szívesen olvasná előtte a regényt

Olvastátok már a regényt? Ha igen mi a véleményetek róla?

Ti is a Don érces és Mike mély, dörmögő hangján olvastátok az ő részeiket? 

Híres balkezesek

 Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen volt már bármiféle bejegyzés, de jelenleg annyi más elfoglaltságom van, hogy nem volt időm a bloggal is foglalkozni, pedig szerettem volna így nyáron egy kicsit aktívabb lenni. 

Most azonban egy világnap alkalmából írom ezt a bejegyzést, ugyanis tegnap, azaz augusztus 13-án volt  balkezesek világnapja. Mára már egyre több helyen beszélnek a balkezesekről, egyre több híres emberről derül ki, hogy a "balkezes kisebbség" táborát erősitik, éppen ezért úgy gondoltam,  hogy bemutatok nektek néhány olyan ismert személyt, aki nem a jobb kezét használja vagy használta. Balkezesként mindig büszkeséggel tölt el, ha látok valakit, aki hozzám hasonló ebből a szempontból, az pedig külön említést érdemel, hogy öröm olvasni, hogy mennyi híres ember  használja a bal kezét. Lényegesnek tartom, hogy sajnos még a mai világban is látunk olyan példát, hogy a gyereket át akarják szoktatni a jobb kéz használatára, de balkezes emberként nem tartom helyesnek, mivel semmivel sem roszabb a helyzetünk, mint a jobbkezes társainké. Igen, nekünk kicsit nehezebb megtanítani az írást, hiszen nekünk úgymond minden visszafelé van a jobbkezesekhez képest és igen, el fogjuk maszatolni a tintát és a grafitot is és a legtöbb kifejezetten jobbkezes eszköz használata problémás számunkra, de meg tudjuk oldani, csak hagyni kell. 

Kezdjük a sort az Oscar- és többszörös Grammy- díjas énekesnővel, Lady Gagával, aki a legtöbb dolgot bal kézzel csinálja. 

A szintén Oscar - díjas Angelina Jolie is a balkezesek táborát erősíti.  

A Mátrix és a John Wick sztárja, Keanu Reeves is balkezes, bár a színész a filmekben a jobb kezében ragadja meg a fegyvert, ám számos kép bizonyítja, hogy a másik keze a domináns. 

Bizony, Cambridge hercege, Vilmos is balkezes.

A sorból nem maradhat ki a Microsoft alapítója Bill Gates sem, merthogy ő is a balkezesek táborát erősíti. 

A listából nem hiányozhat a volt amerikai elnök, Barack Obama sem.

Tudtátok, hogy több amerikai elnök is balkezes volt? Köztük olyan nevek szereplnek, mint például Harry Truman, Ronald Reagen, Bill Clinton és Geroge H. W. Bush. 

Fontos megemlíteni két nagyszerű gitárost is, akik szintén a balkezüket használják / használták. 

Paul McCartney. Érdemes megnézni, hogy a Beatles egykori basszusgitárosa balkezes gitárt használ a szinpadon.

Jimi Hendrix is balkezes gitárt használt, ám annak előtte még a hagyományos jobbkezes gitárt fordította meg és megtanulta visszafele pengetni a húrokat. Nem véletlenül ismert és meghatározó személy a zenében még mindig. 

A múltban ugyan a legtöbbször átszoktatták a gyerekeket a jobb kéz használatára, mert azt tartották a szebbik kéznek, ám még így is akad néhány példa arra, hogy elismert és máig híres tudósok is a "roszabb" kezüket használták. Íme néhány példa:

Rögtön a legelején egy olyan nagy nevet kell megmlíteni, mint az itáliai polihisztor, Leonardo da Vinci.

 

A radioaktivitás kutatásának úttörője, Marie Curie is balkezes volt. 

Természetesen még vannak balkezes hírességek, akik most nem fértek fel a listára, de ennek a bejegyzésnek nem is célja felsorakoztatni minden balkezest, hiszen akkor talán még órákig lehetne olvasni ezt a posztot. 

Ti melyik kezeteket használjátok? 

Vannak bal kezes ismerőseitek? 

Képek forrása: google.hu

Eredeti cikk: https://www.noklapja.hu/mozaik/2019/08/13/hiresek-tehetsegesek-es-balkezesek/?fbclid=IwAR2FYSfQ5OGly-ejdTxYLxBWeMPUNzXSJP2Br7K2neNusTtTSJ4TTPNijuk

Ransom Riggs - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Sziasztok! Hosszú kihagyás után újra itt vagyok egy újabb könyvajánlóval. Mostanában volt egy kis időm olvasni, így gondoltam leírom a gondolataimat a regénysorozatról.

!!!Spoilert tartalmazhat!!!

Alapvetően négy könyv van, amik összekapcsolódnak, plusz egy kiegészítőkötet, mely novellákat tartalmaz, de nagyon megéri az idő, amit rá szánunk. Nekem nagyon tetszett az összes része és a novellák is ugyanolyan hátborzongatók, mint a regények, sőt számomra még ijesztőbbek voltak. Na, de nézzük a regényeket kicsit részletesebben.

Az első kötet a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei címet viseli, ami már a kezdetén hátborzongató, ugyanakkor érdekes és szövevényes. A történet Jacob Portman szemszögéből íródott, aki egy teljesen átlagos kamasz srác Floridából. Állítása szerint vele soha nem történtik semmi izgalmas, csak éli az unalmas, egyhangú életét. Ez egészen addig tart, amíg nagyapjától telefonhívást nem kap. Abe-ről minden családtagja úgy gondolja, hogy csak egy szenilis vénember, akinek nincs ki a négy kereke, de halála napján mindenre fény derül. Legalább is Jacob számára. Kiderül, hogy a régi históriák, amiket a nagyapja mesélt mégsem kitaláció. Innen kezdetét veszi a kaland. Hogy ki az az Emma? Jacob, a nagyon is a jelenben élő átlagos srác, hogy kerül 1940-be, egy szigetre, amit lebombáztak? Mi köze ennek Aba-hez? Rengeteg kérdést vet fel már a legelején a könyv, mégis mindenre választ kaphatunk, csak figyelmesen kell olvasni és értelmezni az olvasottakat. 

 A második kötet az Üresek városa címet viseli, ami nem véletlen választás a szerző részéről. Hatalmas időutazások és kalandok várnak a szereplőkre, amiket nem szeretnék itt kifejteni, hiszen a bejegyzés lényege nem egy összefoglaló létrehozása, hanem egy vélemény nyilvánítás, amihez elengedhetetlen, hogy pár szóban megismerjétek a könyvet. Annyit azért elmondok, hogy a legkevésbé sem unalmas vagy túlerőltetett az első rész után.

 
A harmadik kötet a Lelkek könyvtára címet viseli, amit akár metaforaként is lehet értelmezni, ám kiderül, hogy mégsem teljesen az. Mikor Jake és Emma már saját magukkal küzdenek, a barátaik veszélyben vannak. A két fiatal hadakozik a természettel, hadakozik a lidércekkel és természetesen az érzelmeikkel. De hogy kerülnek ki ebből a csapdából? Mi lesz a következménye? Mert ennek mindenképpen lesz folytatása, ami az egész különleges társadalomra kihatással lesz, rögtön a negyedik részben, mely a Napok térképe címet viseli. 







Vándorsólyom kiasszony különleges gyermekeinek új feladatuk van, méghozzá egy olyan, amit a vezetőik osztottak rájuk és egy olyan, ami Aba öröksége. De amikor Jake belevág az ismeretlenbe a barátaival nem sejti, hogy milyen veszélybe sodorta a társadalmukat. Megint bajban vannak.

Nagyon tetszett az összes kötet, nem tudnék különbséget mondani köztük. Az első még nagyon mesebelinek hatott és idilli volt, ám a végén már ott is érződik, hogy valami nem stimmel. Tudtam, hogy van folytatása és nem egy love story-ra számítottam, de ez felülmúlta a várakozásomat. Tetszett, hogy az író ennyi szálat mozgat egyszerre és mindenkinek van valami szerepe, még akkor is, ha elsőre haszontalannak tűnik. Fontos, hogy nem szabad átsiklani a részletek felett, mert annak az egy pici momentumnak még nagy szerpe lesz később. Érdekes volt, hogy Jacob nem egy felszínes, sekélyes fiú, aki az első pillanattól kezdve ereje teljében van, hanem egy visszahúzódó, bizonytalan srác, aki még a negyedik rész végén sincs tisztában a saját erejével és tudásával, de még a jelentőségének mivoltával sem. Nem tudja pontosan, hogy Abe mit hagyott rá és miként kezelje a helyzetet, ugyanakkor nagyon céltudatos és a ballépései ellenére mindig jó szándékú. Aztán ott van Emma, aki ugyan évtizedeken keresztül élt 1940-ben, de próbál alkalmazkodni. Érződik, hogy össze van zavarodva és nem igazán van a helyzet magaslatán, hogy most egykori szerelme – Abe – unokájával találkozhat, holott ő még mindig egy tizenéves kamasz. Érdekes számomra, hogy bár a kisasszony gyermekei évtizedeken át hurokban éltek (mindig ugyanazt a napot élték újra éveken át) így nem öregedtek, ezért van bennük valami gyermeki, de ott van a felnőtt énjük is, akik már jócskán túl vannak a hetvenedik életévükön. Már maga a kontextus hátborzongató számomra, hogy Jake a saját nagyapja barátaival találkozik, akik még mindig fiatalok, de Abe-t már idős emberként ismerte meg Jake. Különös, hogy a különböző korokból származó fiatalok mennyire képesek alkalmazkodni egymáshoz és mennyi mindent kell túlélniük. Tetszett, hogy Jacob végig vívódik, hiszen rájött, hogy ő is különleges és tudja, hogy ezt az életet nem dobhatja el, mert nincs rajta kikapcsológomb, ugyanakkor vágyik haza, a normális életébe, ahol iskolába jár és egyetlen barátjával van. Egyedül a klisék nem nyerték el a tetszésemet, mert szerintem nem csak Jake volt ott a harcban és nem csak ő kellett a dolgokhoz, hanem a többi különleges társa is, akik nélkül valószínűleg már a főszereplő is halott lenne.

A könyvhöz filmadaptáció is készült, bár csak egy kötetről és közel sem olyan izgalmas, mint a regények. Sajnos elkövették az a hibát, hogy olyan kulcsfontosságú jeleneteket hagytak ki, amik akár egy folytatáshoz is szükségesek lettek volna. Ráadásul rengeteget változtattak a könyvhöz képest, ami bár ebben a megoldásban hasznos volt, de a továbbiakban (ha lesz folytatás) nem lesz az. Remélem nem árulok el nagy titok azzal, hogy elmondom, hogy Emma képessége a könyv szerint a tűz irányítása, a filmben a levegő irányítása volt. Ráadásul a filmben olyan szálakat mozgatnak, amik annyira jelentéktelenek, hogy akár el is lehetett volna hagyni. A legnagyobb csalódás pedig egyértelműen a film legnagyobb jelenete volt, mert a könyvben semmi ilyesmiről nincs szó, csupán a harmadik (?) kötetben említik egy teljesen más kontextusban a helyszínt. Mindenesetre nagyon furcsán lett megoldva a film, de számomra a legnagyobb pozitív változás a könyvhöz képest a legvége, amikor Jake elhatározásra jut, ami megváltoztatja az életét. Úgy gondolom, hogy a film verzióból is ki lehetne hozni még a folytatásokat, mert a végén teljesen elvarratlan marad a szál, ha tudatában vagyunk annak, hogy a regény miként folytatódik. Egyébként véleményem szerint a könyvnek is lesz még folytatása, mert a negyedik könyv végén eléggé nagy függővéget hagyott az író, így mindenképpen várható valami folytatás.

Mielőtt belevetnéd magad Ransom Riggs világába megemlíteném, hogy a regényekhez tartozik egy kiegészítő novelláskötet, amit mindenképpen a sorozat olvasása után ajánlok, mert csak úgy fogod érteni és így fogod tudni összekapcsolni a regénnyel. Ez a kötet csak 170 oldal, de annál izgalmasabb, olyan, mint a tanmese. Rövid történeteket mesél el, és mindnek van valami tanulsága a végén. Na, persze nem ajánlom gyerekeknek, mert ahhoz kicsit ijesztőbb, de szerintem mindenképp olvasd el, ha már megtetted a regényekkel.

Kinek ajánlanám?

Mindenkinek, aki szereti a változatos, fordulatos  és meghökkentő olvasmányokat. Persze nem árt, ha egy kicsit idősebb fejjel olvasod, mert annak ellenére, hogy nem kifejezetten horror, akadnak benne olyan részek, amiket egy gyerek nem szívesen olvas, de akár a megértés miatt is mondanám azt, hogy nagyobbak olvassák. Ez nem egy egyszerű love story, hogy egy szálon halad és csak el kell olvasni, itt muszáj kicsit több időd fordítani a regényre, mert egyik dologból következik a másik, sokszor egy állítást később magyaráz meg, így gyakorlatilag mindig vissza kell emlékezni. Ráadásul több szereplőt is mozgat, akiket nem árt az eszünkbe vésni, mert mindegyiknek nagy szerpe van.

Összeségében nekem nagyon tetszett a sorozat és csak bátorítani tudok mindenkit, hogy olvassa el, mert megéri. Egy teljesen más világba kerülünk és egy teljesen más értékrenddel találkozunk, ahol mindig magad mögé kell nézned, mert nem tudhatod, hogy ki az ellenség és ki a barát.