2016. május 8., vasárnap

Termékteszt #2

Sziasztok!
Ma egy terméktesztes poszttal jöttem Nektek, amit már nagyon régóta terveztem megcsinálni, de soha nem jutottam el idáig. Na, de most végre itt van!
Szóval kezdjünk bele!

Kezdjünk egy habfürdővel:
Már évek óta a Baba hab illetve tusfürdőit használom, mert már az első alkalommal nagyon megfogott. Kellemes illata van és kedvező hatása. Ráadásul az ára sem megfizethetetlen, ahogy néhány terméké lenni szokott.

Baba szappan:
Az arcomra szappanként csak is ezt használom. Mivel egy kicsit zsíros a bőröm ez nagyon jól kiszárítja, amivel nem kelt csillogó hatást. Nem tartalmaz illóanyagot sem színanyagot, ezért szerintem kiváló. 


Baba Sampon:
A hajamra mindig is kényes voltam, ezért használok rá Babát. Nagyon jól tisztít és ápol, hiszen gyógynövényeket tartalmaz és minden hajtípusra jó. A kakaóbabos változatát is nagyon szeretem, mert kellemes az illata, ami számomra fontos. 

Honey Balsam:
Mint, mondtam nagyon kényes vagyok hajamra, ezért megpróbálom minél jobban óvni. Ennek a mézes balzsamnak nagyon erős illata van, ezért a használata után meg szoktam mosni samponnal még egyszer. Azt hihetnénk, hogy így elmegy a hatása, pedig nem, csak az illatának nagy részét veszi el. Kellemes tapintású és puha lesz tőle a hajam. A szekrényben már ott van a második tubus is! Egyébként ezt karácsonyra kaptam, de még csak most fog kifogyni, hiszen annyira kevés kell belőle - pedig hosszú hajam van.

Schauma hajbalzsam: 
                     
Igen, még egy. Ezt viszont nem szoktam kiöblíteni sem, mert nálam így van meg a hatása. Szeretem, mert fényt ad a hajamnak, de nem nehezíti el, ráadásul gyógynövényes. Könnyen fésülhető és lágy tapintású lesz tőle a hajam, pont ahogy kell. 

Baba testápoló:
Igen, egy újabb Baba termék. Ez a mélyhidratáló testápoló nálam annyira bevált, hogy azóta nem is használok mást. Kellemes illata és kedvező hatása van. Próbáltam már más terméket is, de azok mind felszívódtak teljesen annyira hamar, hogy pár órán belül olyan érzésem volt, mintha nem is testápolóztam volna, ennek viszont még másnap is érzem a hatását. 

  Blemish Mark Treatment Soin Anti - marques:
Nos ez egy általam csak "bigyusz"-nak nevezett dolog, merthogy ezt a nevet az életben nem tudnám megjegyezni. Ez a termék a bőrhibákat hivatott kijavítani, ami nálam be is vált. Mondjuk meg is kell vele szenvedni, mert csíp; egyetlen hátránya, hogy ragad nagyon sokáig. 

Garnier micellás víz:
Sokféle tonikot kipróbáltam már, de néhánytól csak rosszabb lett, ezzel viszont nagyon meg vagyok elégedve. Sokkal szárazabb és tisztább a bőröm, ráadásul a sminket is eltávolítja, ami nem egy utolsó dolog. Igaz, hogy nem egy olcsó mulatság, de nagyon megéri az árát, mert használ. Mindenhonnan le tudom törölni a sminket - még a szememről is és nem csíp egyáltalán, viszont nagyon keserű íze van. Igen, voltam olyan ügyes, hogy "megkóstoltam". Ezt mindenkinek ajánlani tudom, mert tényleg nagyon jó. 

Nivea Aqua fényvédő és hidratáló krém:
Már nagyon régóta megvan és nagyon szeretem. Víz alapú a krém, így egyáltalán nem nehezíti el a bőrömet, ami nálam alapfeltétel. Kevés is elég belőle, mert annyira jól kenhető, így lehetséges az, hogy már tavaly óta megvan. Amióta használom sokkal puhább a bőröm és kevésbé ég le - persze azért a naptej nem elhanyagolható még így sem. Ajánlom mindenkinek, mert hamar felszívódik és semmi nyoma nem marad. 


Ennyi lett volna a mai poszt, jövőhéten remélhetőleg egy újabb filmkritikával jövök, addig is legyen szép hetetek. :)