A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Blogger gyorstalpaló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Blogger gyorstalpaló. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 14., vasárnap

Blogger gyorstalplaó #5


Sziasztok! Meghoztam a blogger gyorstalpaló következő részét, amiben a létrehozott blog tartalmát fogjuk ízekre szedni, még mindig nem érintve közvetlen a történetes blogok esetében a tényleges tartalmi részt. Ebben a részben többek között szó lesz az eredetiségről, az igényességről és még egy pár dologról, amiről úgy gondolom beszélni kell, mielőtt valaki belevág a bloggerkedésbe.


Amiről először szót kell ejteni az szerintem a célközönség mivolta. Mivel nem mindenki történetes blogban gondolkodik, ezért ketté szedem a dolgot itt is, bár szerintem nagyon sok a hasonlóság a két típus között. Hogy miért kell róla beszélni? Mert nem mindegy, hogy milyen korosztálynak és érdeklődési körűeknek írod a blogot. Például egy történetes blog esetében a korosztály meghatározó szempont lehet, hiszen megeshet, hogy Te durva cselekményeket írsz le, de az olvasóid egy része még nem érett eléggé hozzá, így nem biztos, hogy el kell olvasnia. Csakhogy teljes érthető legyen ez a kusza megfogalmazás itt egy példa: erőszak, droghasználat a történetben megítélésem szerint lehet már olyan fokú, hogy nem biztos, hogy egy kisebb kamasznak olvasnia kell ilyenről, bár mint ahogy a TV-ben is elmondják „X éves kortól ajánljuk”, de ha te erre vonatkozóan tettél jelzést, nem leszel felelősségre vonható. [Jogilag nem tudom pontosan, hogyan működik ez a dolog, de jobb ha van egy figyelmeztetés az oldalon a tartalomra vonatkozóan]. A másik három blogomban én is használom ezeket a figyelmeztetéseket, hiszen megeshet, hogy valaki nem szeretné elolvasni, de egy másik történet, amiben nincs a nem kívánt tartalomra figyelmeztetés – mert eleve nem tartalmazza a történet – tetszik az olvasónak. A célközönség azért is fontos, mert így be tudod határolni a saját blogodat is valamennyire. Tehát, ha Te kifejezetten beauty blogger szeretnél lenni, akkor már meg is van a célközönség, mert Te a tini lányoknak írsz. De nyilván ez csak egy példa volt a rengeteg lehetőség közül.

A második dolog, amiről beszélni kell, az az eredetiség. Sajnos nagyon sok helyen láttam már, hogy egy népszerű könyv ’folytatásaként’ hoznak létre blogot és kezdik el mesélni a történetet, mintha a saját ötletük lenne. Vagy éppen egy másik szemszögből mesélik el, ami szintén nem eredeti. Úgy gondolom, hogy egy blogger rendelkezzen annyi önállósággal, hogy nem egy sokadik Szent Johanna Gimit ír le, hanem kitalál egy saját történetet. Nyílván sokkal hosszabb folyamat és nehezebb is elkezdeni, mintha már kész karakterekkel dolgozna, de sokkal eredetibb és élvezhetőbb lesz az egész. Most lehet rám is megjegyzéseket tenni, hogy „de neked is ott volt a Rubik gimi”, de észre kell venni, hogy nálam az alapszituáción kívül semmi nem hasonlít az SZJG-hez – de cáfoljatok meg, ha nem így van. Mivel manapság már nagyon sok a blog, nehéz olyan történetet kitalálni, ami előtted még nem írtak meg, de szerintem lehetséges és erre is kell törekedni. Legyünk eredetiek és ne másoljunk, mert egyik félnek sem jó.

A harmadik dolog az igényesség, amit már a legelső részben is fejtegettem egy kicsit. Némely blogon észrevettem, hogy a szereplők nagyon sokat káromkodnak, a mondatok nincsenek kellőképpen megfogalmazva és úgy unblock az egész össze van kapkodva. Alapjáraton is azt mondom, hogy az összekapkodott munka nem ér semmit – inkább legyen kevesebb poszt, de az legyen igényes – minthogy hetente egy összekapkodott valami. A káromkodáshoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ne! Persze egy – két obszcén szó becsúszhat, hiszen nem szépirodalmi stílusban beszélünk, de ne legyen tele trágár szavakkal a bejegyzés. Szerintem rendkívül igénytelen és szükségtelen, ha minden második mondatban káromkodások vannak, ráadásul élvezhetetlen lesz egy idő után.

Az utolsó dolog a mai bejegyzésben a rendszeresség kérdése. Tudom, hogy egy bloggernek is van élete a blogon kívül, de szerintem ne hagyjunk ki hosszú hónapokat, főleg értesítés nélkül, mert egy bezárt blog érzését fogja kelteni ez egy olvasóban. Tisztában vagyok azzal, hogy én is rengetegszer csúszok a bejegyzésekkel, de mindig hagyok magyarázatot és egy kis ’bocsi, de….’ részt. Szerintem alapvetően fontos az olvasókkal való kommunikáció, ezért ha tudom, hogy el fogok tűnni egy időre akkor ezt megírom.

Ennyi lett volna a mai gyorstalpaló, a legközelebbi részben már mélyebben beleásunk a tartalomba, addig is jó nézelődést a blogon!


2019. július 7., vasárnap

Blogger gyorstalplaó #4

Sziasztok! A sorozat negyedik részében a blog kinézetére (design) és a tartalomra szeretnék figyelmet fordítani általánosságban. Részletes kifejtése a tartalom részének a következő bejegyzésekben lesz, ahol a teljesen alap dolgoktól kezdve kitérek a legmélyebbekig. Persze, mint ahogy már sokszor leírtam nem értek a képszerkesztő programokhoz, kódoláshoz és az ehhez hasonló dolgokhoz, ezért ezeket nem tőlem kell kérni.  Vágjunk is bele!

Kinézet:

Azt gondolom, hogy mint mindennek, amit készítünk, legyen szó akár egy házi dolgozatról az iskolába vagy egy blogról, mindig igényesnek kell lennie. Ahogy a tanár sem néz jó szemmel az összegyűrt, összefirkált dolgozatra az olvasó sem szereti a kusza, átláthatatlan, olvashatatlan blogokat. Személy szerint azokat a weboldalakat, amik nehezen olvashatók (nem a helyesírás vagy a nyelvezet miatt) azonnal kiikszelem és nem erőlködők még akkor sem, ha amúgy tartalmilag egy nagyon igényes blog lenne.
A blogspotban meg vannak adva a szolgálató által az alapparaméterek, amiken lehet változtatni, de én soha nem szoktam csak az elrendezésben, ami úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját dolga. Számomra fontos, hogy egy blog teljes mértékben olvasható legyen mindenfajta erőlködés nélkül és ne kelljen külön kiemelnem a szöveget. Persze mindenkinek a saját döntése, hogy milyen színeket használ, de azt javaslom, hogy a design szerkesztés közben azért néha kattintson a blog megtekintése menüpontra és nézze meg, hogy mit csinált, mert lehet, hogy valami fejben tök jól néz ki, a valóságban pedig akár olvashatatlan is lehet vagy éppen nem élvezhető. Alapvetően szerintem két típust lehet megkülönböztetni: egy világos alapon sötét betűkkel írt blogot és egy sötét alapon világos betűkkel írtat. Akármelyiket is választod, mindig figyelj arra, hogy olvasható és harmonikus legyen és nem utolsó szempont, ha a blog hangulatához is illeszkedik a design. Úgy értem, ha egy durva, kemény történetet írsz, ne legyen tele rózsaszínnel az egész felület. Mondjuk, be kell vallani, hogy sokszor az így megszerkesztett blogok sem olvashatók zökkenőmentesen, ezért nem győzőm hangsúlyozni, hogy néha ellenőrizd vissza a munkádat, elkerülve azt a katasztrófát, amit akkor érzel majd, amikor már több órája dolgozol a tökéletes designen, majd megpillantod az elkészült művet, és csak annyit látsz, hogy nem olvasható. Természetesen a blogspot is egy olyan webhely, amit ki kell tapasztalni és biztosan nem fog menni elsőre minden tökéletesen, ezért azt javaslom, hogy amíg a designet készíted, ne legyen látható a blog senki számára – persze, ilyenkor az előtte lévő napokban írj ki egy figyelmeztetést erre vonatkozóan.

Tartalom:

Mint, ahogy fent is írtam nem most fogom kivesézni a teljes tartalmi részt, azt majd a gyorstalpaló hatodik részében. Most inkább a tartalmi rész kinézetére szeretnék kitérni, merthogy az sem mindegy, legalább is szerintem.
Amikor azt írtam, hogy figyeljünk oda a háttér és a szövegszín összehangjára nem véletlenül írtam, mert szerintem itt kezdődik a tartalmi rész. Ha nem olvasható a szöveg, senki nem fogja elolvasni még akkor sem ha amúgy nagyon jó az adott bejegyzés. A bejegyzés betűstílusa sem elhanyagolható szempont, ugyanis a kusza, kacifántos betűket nehezen lehet olvasni, így könnyen félreérthető vagy egyáltalán nem is érthető a szöveg. Ezért betűstílusként használjunk mindig egy klasszikus stílust, vagy próbálgassuk, miközben szerkesztünk, így nem nyúlhatunk mellé. De ezen kívül még persze fontos a szöveg tagolása, párbeszédek és a részek hosszúsága is. A szöveg tagolásán azt értem, hogy a leírás legyen elkülönítve a párbeszédektől, de a leírás részében is legyen valami áttekinthetőség, mert egy nagyon hosszú, egybefolyó szöveg csak „ömlesztett sajt” hatását kelti. Például: ha a leírásban felvázolod, hogy miképp kell elképzelni egy ház külső részét, majd belső részét, akkor egy enter nyomásával választd el a két szövegrészt, hiszen tartalmilag nem kapcsolódik össze. A részek hosszúságát nyilván te határozod meg és nem én, de szerintem ejtsünk róla néhány szót. Sok helyen láttam, hogy minél hosszabb annál jobb. Úgy gondolom, hogy ez nem feltétlenül van így, mert egy idő után az olvasó bele fog unni a rengeteg szövegbe, főleg ha az összes bejegyzés maratoni hosszúságú. Viszont a másik oldalról is érvényes a dolog. Ha túl rövid az adott poszt, nem biztos, hogy teljes mértékben ’egész’ lesz. Úgy értem; egy rövid kis bejegyzésben – beszéljünk most egy történetes blogról – nem lehet kifejteni a cselekményt, leírást és a párbeszédeket úgy, hogy az egy teljes és egész dologgá álljon össze, annak pedig továbbra sem látom értelmét, hogy csak „odavetett” kis részek legyenek. Sokszor láttam olyat, hogy két bejegyzést valójában eggyel volt egyenértékű, mert a cselekmény közepén lett abbahagyva a rész (ami ugye nem ugyanaz, mintha függővéget hagynánk.) Persze van olyan, hogy egy – egy rész rövidebbre sikeredett, ettől függetlenül lehet, hogy teljes mértékben élvezhető / tökéletes lett, csupán arra szerettem volna kitérni, hogy le lehet írni valamit felületesen, de el is lehetne nyújtani úgy, hogy a lényeg viszont gyakorlatilag három mondatban megfogalmazható. Szerintem mindkettő rossz, mivel a felületességgel nem érünk el semmit, viszont a végtelenségig nyújtott verzió sem jó, ha annak a tartalmát meg tudnánk fogalmazni három mondatban – de erről a hatodik részben részletesen kifejtem a véleményemet.
Ennyi lett volna, a gyorstalapló negyedik része, hamarosan hozom az ötödiket is. Addig is jó olvasást és nézelődést a blogon!

2019. április 14., vasárnap

Blogger gyorstalpaló #3

Sziasztok! A sorozat harmadik részében egy részletesebb segítséget szeretnék adni a blogspothoz. Persze vannak olyanok, akiknek a könyökükön jön ki, hogy hogyan kell létrehozni egy blogot, de amikor én hoztam létre az első blogomat nekem is elkelt volna egy kis segítség, ahogy biztosan most is vannak páran így.
Miután már beszéltünk arról, hogy mire szeretnénk használni a blogot (első rész) és arról, hogy milyen helyesírási hibák vannak, amik nagyon kiütköznek egy blogon (második rész) eljött az ideje, hogy szót ejtsünk a blog létrehozásáról. Mivel soha nem próbáltam más portálon ezért csak a blogspotot tudom bemutatni. Kezdjünk is hozzá!

1. lépés
Google keresőjébe írd be, hogy "blogspot.com" és a fent látható ablak fog beugrani, ahol kétféle opció közül lehet választani. Az egyik a "Bejelentkezés", ahol már meglévő google -fiókkal lehet létrehozni blogot, illetve "Hozz létre saját blogot" opció, ahol egy google-fiókot kell először regisztrálni. Ennek a lépéseit nem írnám le, ez szerintem evidens mindenki számára.

2. lépés
Ha a bejelentkezésre kattintasz be kell jelentkezned a google-fiókodba. 
Tipp: egy olyan e-mail címet használj, ami a blogodhoz fog tartozni és csak erre a célra fogod használni. 

3. lépés
A blogodnak nevet kell adnod, ami tükrözi a weboldal tartalmát. Ha több történetet szeretnél feltölteni (nincs tárhely korlát!), akkor javasolt valami olyan nevet választani, amit később sem kell megváltoztatni. Például: ne legyen a blogod neve "XY élete", mert a következő történetnél változtatnod kell, ami nem előnyös, hiszen az olvasóid már megjegyezték a blogod nevét. 
Tipp: Érdemes egyszerű, találó, könnyen megjegyezhető nevet adni a blognak, mert a bonyolultakat senki nem fogja megjegyezni.
+ lépés
Hogy tovább tudjak lépni elneveztem a blogot "Próbának" és címet is adtam neki, ami nem keverendő össze a névvel. Persze lehet ugyanaz, de itt már figyelni kell arra, hogy a szolgáltató engedélyezze. Tehát ha már van egy "barbiisopinionprobablog.blogspot.com" akkor nem fogja engedélyezni.
Ezenkívül még tudsz választani témát is a blogodnak, amit később persze megváltoztathatsz, ez csak ahhoz kell, hogy rá tudj kattintani a "Blog létrehozása" pontra.
Tipp: Itt is érvényesül az egyszerűség elve, tehát ne bonyolítsd túl a címadást.

4. lépés
Most, hogy létre lett hozva a weboldalunk hozzá is kezdhetünk a további teendőknek.  A bal oldalon lévő menüpontok között tudsz navigálni és különböző parancsokat végrehajtatni a bloggal. 

+ lépés
Itt rákattintottam a statisztika menüpontra, ahol meg tudod nézni, hogy hány ember látta összesen a blogodat. Nálam most ez értelemszerűen nulla, mivel a blog senki számára nem volt látható rajtam kívül.  

+ lépés
Most az Elrendezés címkére kattintottam, ahol rendezgetni tudod a blogod látható menüpontokat. Fontos, hogy mit hova teszel, így jól gondold át, bár később módosítani is tudod.

+ lépés
Az Elrendezésen belül elő tudod hívni a kis ablakban lévő modult, amivel kiválaszthatod, hogy miket szeretnél feltüntetni a blogon.
Tipp: Én a legszükségesebbeket szoktam kihelyezni, mivel az sem szép, ha valaki "telepakolja" a blogját mindenféle felesleges modullal, hiszen akkor elveszik a lényeg.

5. lépés
Elérkeztünk az első bejegyzéshez, aminek címet is adhatsz, illetve kedvedre formázhatod a bejegyzést. A jobb oldalt fel vannak tüntetve különböző beállítások, mint például a Címkék, amivel meg tudod jelölni az egy csokor alá tartozó bejegyzéseket vagy az Ütemezés, amivel elhalaszthatod a megjelenítést.

+ lépés
Miután közzétetted a bejegyzésedet meg is tudod tekintetni a Blog megtekintése menüpontra kattintva.

+ lépés
Miután kész a bejegyzésed a "Irányítópultban" meg tudod tekinteni az összes eddigi bejegyzésedet.


Remélem tudtam segíteni egy kicsit a blogspottal kapcsolatban! Mint mondtam a képszerkesztésekhez nem értek, így ezekben nem tudok segíteni, de szerintem ez is több, mint a semmi. 
A sorozat negyedik részében mindezek után arról próbálok írni, hogy milyen egy jó blog véleményem szerint. Ez is, mint ahogy hangsúlyoztam az én egyéni szubjektív véleményem, senkinek nem kell követnie, ha nem akarja, ez nem szentírás. 
A következő részig kellemes időtöltést! :)


  

2019. február 12., kedd

Blogger gyorstalpaló #2


Sziasztok! A sorozat második részében, – mint ahogy az első rész végén írtam is – egy nemcsak bloggereket érintő problémáról szeretném kifejteni a véleményemet. Ez pedig nem más, mint a helyesírás, ami úgy gondolom, hogy az általános iskolában is alapkövetelmény, körülbelül második osztálytól (vagy első?), viszont mégsem mindenki figyel oda rá.  Azt már most szeretném letisztázni, hogy itt nem az elgépelésekről van szó, ami bárkivel megeshet, hanem arról a jelenségről, amikor inkább ki ikszeled a blogot, mert nem igazán érthető a brutális írásmód miatt.


Igekötők:

Ha az igekötő az ige előtt áll, akkor egybeírjuk, ha mögötte külön, illetve ha az igekötő és az ige között egy másik szó is áll, külön írjuk. Egyszerű, mint az egyszeregy. Sokan mégis elhibázzák, ami egyszer – kétszer előfordulhat, de úgy gondolom, hogy egy blogger próbáljon odafigyelni erre, mert elég irritáló [számomra legalább is], ha rosszul van írva.

Írásban mindig pontos légy, a „hogy” elé mindig vesszőt tégy.:

Ezt még egy nagyon kedves általános iskolai tanárom mondta. Nem a legdurvább, mégis hiba a vesszők rossz alkalmazása, ami akár egy nagyon jól sikerült blogot vagy fejezetet is elronthat. Nem tartom magam annyira nagyon kritikus embernek, de úgy gondolom, hogy ez is egy készség, amit el lehet sajátítani az iskolában, sőt el is kell.

Egyenlőre vs. egyelőre:

Nem mindegy, hogy egy matek egyenletet egyenlőre számítunk ki vagy egyelőre [tehát egy időre] a gardróbba tettük a kabátunkat. Sokan keverik a két fogalmat, illetve még sok ehhez hasonlót, ami nem jó. Véleményem szerint egy blogger legyen tisztában az ilyen apró eltérésekkel is, mert nagyon nem mutat jól a weboldalon ha sokszor el van tévesztve.

Angol szleng beemelése a magyar köznyelvbe:

Az angol nyelv nem véletlenül angol nyelv. Persze ahhoz, hogy a magyar nyelv fejlődjön elengedhetetlen, hogy esetenként bekerüljenek idegen szavak, de amit sokan csinálnak az túlzás és sok(k). Például: Beszéljük meg fész tu fész. Miért nem lehet ehelyett azt mondani, hogy: Beszéljük meg szemtől szembe. Persze például a „like” szónál más a helyzet, mert magyarul furcsán hangzik, hogy „tetszikeltem”, így érhető, hogy lájkol-ként „honosítottuk” a kifejezést, de még mindig az a véleményem, hogy amit el tudunk mondani magyarul, azt tegyük az anyanyelvükön. Egyrészt, sokkal érthetőbb lesz azok számára a közlendőnk, akik nem beszélnek az adott nyelven, másrészt igényesebb lesz a szövegünk, ami nem egy elhanyagolható tényező, ha az ember lánya / fia blogger szeretne lenni. Tudom, hogy nem épp helyesírási hiba, de úgy gondoltam meg kell említeni, mert nekem nagyon szúrja a szemem, főleg ha a történet szereplőinek a „szájába van adva” indokolatlanul.

Hangzó kettőzés:

Sok helyen szerintem csak elgépelés, de akkor is szemet szúró főleg, ha sokszor fordul elő és ez miatt akár egy másik szó keletkezik, így értelmetlenné téve a mondatot. Úgy vélem, ha valakinek nincs ideje átolvasni a saját írását, az bétáztasson vagy posztoljon ritkábban, így időt adva magának, hogy átolvassa az írását, de semmiképp ne tegye közszemlére anélkül, hogy átolvasná.

Idegen szavak:

Itt most nem az angol szlengre értem az idegen szavakat, hanem arról a jelenségről beszélek (írok), amikor valaki nagyon igényesnek próbál tűnni és akár egy szinonima szótárt is használ, aminek sokszor nem lesz jó vége, főleg ha nem a magyar megfelelőjét találjuk meg a szónak, hanem valami latin eredetű németből átvett török szót használunk az eredeti helyett. Most nyilván túloztam, de szerintem a lényeg átjön mindenkinek ebből. Próbáljunk meg ne túl tudományosan és „idegenül” leírni a szavakat.

Szórövidítés:

Naon, vok (wok, vaok) és társai. Facebookon még rendben van, bár ott sem tartom helyesnek, mert attól, hogy telefonról vagyunk bejelentkezve még lehet teljes értékű szavakkal kommunikálni egymással. Ráadásul sokszor még a bloggereknél is előfordul az ilyen szóhasználat, ami nemcsak helytelen, de igénytelen is. Aki blogot szeretne vezetni, az igenis írja ki rendesen a szavakat; persze ez alól kivétel az az eset, amikor egy szereplőnk szóhasználata ilyen. Viszont láttam már teljesen indokolatlanul használva, ami engem annyira irritált, hogy inkább ki ikszeltem a blogot.

Kapásból csak ennyit találtam, de garantáltan vannak még ilyen és ehhez hasonló szépségek. Ha te is ismersz vagy találkoztál egyel, írd meg kommentben! 



2018. november 4., vasárnap

Blogger gyorstalpaló #1


Sziasztok! Mint ahogy ígértem is az egyik posztomban elkezdek egy sorozatot, amelynek keretein belül szeretnélek titeket bevezetni egy kicsit a blogger - világ rejtelmeibe, illetve szeretnék egy kis technikai segítséget adni a blog készítéséhez és az íráshoz. Mindezek mellett már most szeretném leszögezni, hogy ez csak egy szempont / vélemény és nem akarok senkit megsérteni vagy minősíteni a bejegyzésekkel. Viszont úgy gondolom, hogy nagyon sokan nem mernek belevágni a dologba, mert félnek a kezdetektől (szerkesztéstől, létrehozástól vagy valami mástól), illetve manapság nagyon sok olyan blogot is látok, ami nem épp az igényességről tesz tanúbizonyságot. Ezért is gondoltam arra, hogy megpróbálok segítséget nyújtani a leendő bloggereknek. Fontos leszögezni azt is, hogy a designben nem tudok segíteni, mert a szerkesztőprogramokkal nem ápolok mély barátságot, így inkább a tartalmi részére fogok koncentrálni.

Az első részben véleményem szerint tisztázni kell azt, hogy mit szeretnénk a bloggal, illetve, hogy milyen felületre érdemes létrehozni a blogunkat.
Ha a blogunkat csak képek közzétételére akarnánk létrehozni, vagy idézeteket szeretnénk megosztani, akkor erre a célra tökéletesen megfelel az Instagram, Tumblr és az ezekhez hasonló oldalak, nem kell egy blogspothoz hasonlót létrehozni ezek miatt, viszont ha történeteket, fanfictionöket szeretnénk közölni érdemes egy saját felületet létrehozni, amit saját igényeink szerint alakíthatunk ki és viszonylag kötetlenül szerkeszthetünk.

Sokszor látom azt, hogy a történeteket, könyv „folytatásokat” (amik természetesen nem a könyv eredeti szerzőjének tollából származnak) Facebookon tesznek közzé, amik még igényesek is lehetnének attól függetlenül, hogy melyik weboldalon, közösségi oldalon jelenik meg, de sajnos ezeknél mindig az ellenkezőjét tapasztalom. Mivel kíváncsi voltam néhány könyv folytatására, amik az olvasók tollából születtek, így elolvastam párat, de az eredmény néhol nagyon elkeserítő volt.  Természetesen mindenféle konkrét példa nélkül mondanám azt, hogy jellemző volt a borzalmasan rossz helyesírás, ami nem elgépelésekből származott, a fogalmazó készség néhol egyenlő a nullával, illetve jellemző volt az, hogy összekapkodják a bejegyzéseket, nem gondolják át, hogy mit is írtak vagy akartak leírni, de ami még szemet szúrt, hogy a közzétett részek rendkívül kis terjedelműek. Ezekről a hibákról és elkerülésükről még bővebben szót fogok ejteni a sorozat 4. részében. Úgy vettem észre, hogy ezekben a dolgokban nagy hiányosságok mutatkoznak, főleg a Facebook-os blogok esetében, de természetesen a blogspot használata sem jár közvetlenül „írói” tehetséggel, mivel ezen a felületen is látni hajmeresztő dolgokat, bár egyre kevesebbet.

A saját meglátásom szerint, aki egy blogot szeretne szerkeszteni az ne a közösségi oldalakon próbálkozzon, hanem hozzon létre egy kifejezetten erre szánt weboldalt, amit (szinte) kedve szerint szerkeszthet, úgy formálhatja át, ahogy szeretné, ráadásul névtelen is maradhat, hiszen nem kötelező az írónak a saját nevét használnia a publikáláshoz. A Facebook és a többi közösségi oldal pedig maradjon fent az eredeti funkciójában, ami az egymással való kommunikáció és kapcsolattartás.
Persze blogot nemcsak a blogspot-on lehet létrehozni, hanem például G-portálon, Wordpressen vagy más egyéb kifejezetten erre szánt oldalon. Mivel mindig is a Blogspot-ot használtam, ezért nem tudok „nyilatkozni” a többi webhelyről és arról sem, hogy melyik kínál ingyenes tárhelyet, illetve melyikért kell fizetni. Mivel a blogspot-hoz értek, ezért egy ehhez a szolgáltatóhoz kapcsolódó weboldal létrehozásában próbálok a segítségetekre lenni a következőkben is. A sorozat első részében nem szeretnék belemenni a többi részletbe, így az a következőkre marad. A sorozat második részében pedig egy olyan dologról fogok írni, ami úgy vélem, hogy alapvető kellene, hogy legyen, nemcsak egy bloggernek.
Képtalálat a következőre: „blogspot”