A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Suli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Suli. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 1., vasárnap

Egyetemi kisokos #5


Sziasztok! A sorozat befejező részében egy pár hasznos tippet szeretnék veletek megosztani. Én ezekre figyelek, illetve ezek váltak be a két év alatt. Mivel minden kar, sőt minden képzés teljesen más, így természetesen mindent ki kell tapasztalni, ahogy én is tettem.  
Kezdjünk is bele!



·       Első és legfontosabb, hogy ne félj! Az egyetemi tanárok is csak emberek, így nem kell tőlük félni, de jobb kitapasztalni, hogy ki milyen személyiségű és stílusú. A lényeg az annyi, hogy mindig tisztelettel fordulj feléjük és összeszedetten beszélj velük. Úgy vettem észre, hogy nem mindegyikőjük szeret a szünetben a hallgatókkal társalogni hosszasan, de azért megállnak egy-egy szóra, épp ezért fontos, hogy mindig összeszedetten és tömören mondd el a mondanivalódat, de ne legyél félénk.
·      Te vagy a legfontosabb! Az nem lényeges, hogy a többieket nem érdekli a dolog, de te attól még nyugodtan kérdezz rá a tanártól, ha úgy érzed, de persze a felesleges kérdéseiddel ne zavard az órát, mert a vizsgában attól még benne lesz az elmaradt anyag vagy esetleg ki kell dolgoznotok otthon.
·   Ne halogass! Ez az a pont, amire azt mondom, hogy soha ne tedd. Ha elkezded halogatni a beadandókat vagy a vizsgákat egyszerre annyi fog összegyűlni, hogy abból maratoni nemalvás lesz; és hidd el azt nem akarod. A legjobb döntés az lehet, ha még időben elkezded a beadandókat, a vizsgákat pedig már a legelső alkalommal felveszed (hacsak nem ütközik két vizsgád, vagy nem egymás után lesz) és akkor nem lesz gond. Én mindig a szemeszter közepe felé kezdem a dolgozatokat és így nem csúszok ki az időből, illetve a legelső vizsgaalkalmat szoktam felvenni, mert szeretem előbb letudni a dolgot.
·     Tanulj folyamatosan! Ha csak a vizsgákra tanulsz, el fogsz úszni, mert rengeteg a jegyzet, amit meg kell tanulnod ahhoz, hogy minden oké legyen.
·   Jegyzetelj! Soha, de soha ne hagyd ki, mert nem lesz miből tanulnod. Ne hagyatkozz más jegyzeteire, mert nem te írtad őket és megeshet, hogy ami neked fontod lett volna, az nincs benne. Fontos, hogy minden órán írj egy kis szösszenetet, amiből te tudni fogod, hogy mit kell megtanulni.
·      Járj be órákra! Ne csak a katalógus miatt, hanem magad miatt is. Ha nem vagy bent, nem tudsz jegyzetelni,  ergo nem fog sikerülni a vizsgád, legalább is nem úgy, ahogy szeretnéd. Ha valami miatt nem tudsz bejárni órákra kérj kedvezményes tanrendet, vagy légy levelezős, akiknek csak havi pár alkalommal kell órát látogatni. Persze nem azt mondom, hogy egy – egy alkalommal nem szabad kihagyni egy előadást, de csak azért mert nincs kedved, nem érdemes.

Ennyi lenne az egyetemi kisokos sorozat, remélem tudtam támpontot adni ahhoz, hogy mire figyelj, ha most kezded az egyetemet. Persze, ez nem a teljes lista, hiszen mindenkinek más a fontos és a prioritás, de ettől függetlenül remélem egy kicsit hozzájárultam az egyetemi élet rejtette kihívásokhoz.
Sikeres évet kívánok!


Egyetemi kisokos #4


Sziasztok! Az egyetem bürokratikus világa elég kuszának tűnhet egy elsőévesnek, pláne ha minden rövidítve van vagy nem a szokványos módon megfogalmazva. Dékán? HÖK? TO? ZH? Vizsgaidőszak? Szorgalmi időszak? A gólyák számára még érthetetlen fogalmaknak tűnhet az egész, ezért arra gondoltam, hogy a mai részben a teljeség igénye nélkül összeszedek olyan mozaikszavakat és kifejezéseket, amiket jó, ha tudunk.

Szorgalmi időszak:
Ez a szeptembertől decemberig vagy februártól májusig tartó időszak, amikor az oktatók leadják a tananyagot, te pedig órára jársz. Ez általában hétfőtől péntekig tartó időszak, de ez képzésenként változhat. Fontos, hogy a kifejezés első tagjával ellentétben nem szorgalomból kell bejárni, hanem kötelezően, kivéve ha egyéni tanrendes vagy, vagy levelezős.

Vizsgaidőszak:
Decembertől január végéig, illetve májustól júniusig tartó időszak a szemeszterben, amikor számot adsz a tudásodról, arról a tananyagról, amiket leadtak a tanárok. Erről bővebben szót ejtek a sorozat későbbi részében, ahol tippeket és tanácsokat próbálok majd adni a kedves gólyáknak.

Szemeszter:
Egy szemeszter egy félévet jelöl, ami a szorgalmi és vizsgaidőszakból áll.



ZH:
Zárthelyi dolgozat. Na, nem; a nevével ellentétben nem zárnak be sehova, csupán annyit jelent, hogy évközben a tanteremben írod meg. Ezt leginkább a középiskolai témazárók dolgozatokhoz tudom hasonlítani, csak nagyobb anyagrészből és a legtöbb esetben ez lesz a belépő a vizsgához.

Kollokvium:
Így nevezik az félévzáró vizsgát. Ez történhet írásban vagy szóban, a lényeg, hogy három esélyed van. Az első kettőt ingyen és bérmentve igénybe veheted, de a harmadikért fizetned kell. Fontos, hogy nem a meghirdetett harmadik vizsga a fizetős, hanem a Te harmadik vizsgád. Csak egy egyszerű példa: Matekból kettest írtál hétfőn, de ki szeretnéd javítani, ezért elmész a következő meghirdetett időpontra, ami kedden van. Mivel ez sem sikerült úgy, ahogy Te szeretted volna, elmész a szerdán meghirdetettre is, ami már fizetős lesz, mert ez a harmadik alkalmad. Viszont, ha Te megírtad hétfőn és legközelebb csak szerdán tudsz menni, akkor nem kell érte fizetned, mert az csak a második próbálkozásod volt.

Szeminárium:
Kisebb csoportokban megtartott „óra”, melyeken a hallgatóknak aktívan részt kell venniük (elvileg). A hiányzások száma itt limitált, így ezekre mindenképp járj be.

Előadás:
Szaktól függően akár több száz fő is részt vehet az előadásokon, ahol a tanár csak leadja a tananyagot.

Katalógus:
Nem egy újságot kell elképzelni, de még csak nem is egy prospektust. Gyakorlatilag ez a névsorolvasáshoz hasonlít, annyi különbséggel, hogy neked kell aláírnod a jelenlétiívet. Van, aki vezet ilyet és van aki nem, ez sok mindentől függhet. Ettől függetlenül érdemes bejárni az órákra.

Kredit:
Minden kurzusért kredit jár. A „fontosságától” függően különböző mennyiségű kreditet rendelnek egy – egy órához. Viszont lényeges, hogy van egy meghatározott minimum kredit, amit az adott félévben teljesítened kell, különben szankciók lesznek miatta.

Abszolutórium:
Ezt akkor kapjátok meg a képzésetek végén, ha már minden előírt kreditmennyiséget és minden kurzust teljesítettetek és már „csak” egy nyelvvizsga vagy az államvizsga hiányzik a diplomához.

TO:
Tanulmányi Osztály. Itt tudod a tanulmányaiddal kapcsolatos ügyeket intézni, leadni a nyelvvizsgát, szakdolgozatot és minden ezekhez hasonló dolgot itt tudsz intézni.

HÖK:
Hallgató Önkormányzat. Hozzájuk fordulhatsz, ha valami problémád, ötleted van, illetve ők egyfajta „kapcsolattartók” a vezetőséggel. Viszont figyelj oda a hierarchiára, mert annak ellenére, hogy létezik a HÖK még nem kell rögtön hozzájuk rohanni. De erről majd a következő bejegyzések valamelyikében bővebben olvashattok.

Tanszékvezető:
Minden egyetemnek megvan a hierarchiája, de ő a hozzád legközelebb álló hivatalos, nem hallgatókból álló szerv. 

Dékán:
A dékán a felsőoktatásban professzornál magasabb, a rektornál alacsonyabb főiskolai vagy egyetemi beosztás neve is Magyarországon, aki valamely kar vezetését látja el. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján a felsőoktatási intézményekben - a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott feltételekkel - adható egyik magasabb vezetői megbízás. Jogállása hasonló a rektoréhoz, rektorhelyetteséhez és a főigazgatóhoz. (Wikipédia)

Egyetemi kisokos #3



Sziasztok! A mai részben a Neptun rendszeréről szeretnék ejteni pár szót, mert erről muszáj beszélni.

A Neptun az egyetemek egységes tanulmányi rendszere, amit igazából a középiskolák e-naplóihoz tudnék hasonlítani azzal a különbséggel, hogy itt már nincs senki, aki helyetted rendben és naprakészen tartja. Nem lehet elégszer kihangsúlyozni és elmondani, hogy az egyetemen már csak te felelsz a dolgaidért és nem az oktatók, épp ezért gondoltam úgy, hogy nem árt a Neptunhoz egy kis jelmagyarázat.

Útmutató első pont: vegyél magadhoz valami stressz oldó eszközt. Amikor elsőéves voltam és valamilyen oknál fogva nem működött megfelelően a rendszer meg tudtam volna őrülni. Mivel senki idősebb nem volt a közelemben, aki elmondhatta volna, hogy ez normális és ne parázz, ha nem működik, én rágörcsöltem és kétségbeestem, mert a Neptunban kell elintézni mindent. A beiratkozást, az óra felvételt és minden fontos dolgot a rendszerben kell intézni, ennek ellenére nem mindig működik megfelelően, sőt a több órás leállások sem ritkák, bár nálam csak párszor fordultak elő hibák, de pont akkor kellett volna ügyködnöm.


A rendszer alapvetően kétfelé van osztva:
1.      Tanulmányi rendszer
2.      Meet Street

A Meet Sreet-en olyan file-kat találhattok, amiket az oktatóitok osztanak meg veletek, de a többi funkciójára még nem sikerült rájönnöm nekem sem pedig tuti még egy csomó más dologra jó. Viszont erre a felületre azért érdemes figyelnetek, mert a Neptun csalóka, és nem küld értesítést arról, hogy letölthettek innen dolgokat, így könnyen kerülhettek abba a helyzetbe, hogy elfeljetődik a dolog, pedig fontos lenne.
A Tanulmányi rendszer már bonyolultabb felület, mert sokkal több mindent tudtok csinálni, köztük a beiratkozást, diákigazolvány – igénylést, jogviszony igazolás –kérelmet, óra felvételt, vizsgajelentkezést és még sok egyebet. Amire szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy mindig, mindig, mindig ellenőrizzétek az adataitokat, a felvett óráitokat és a beírt jegyeket, mert a Neptun képes olyan csodákra, hogy rossz adatokat visz fel, vagy egyszerűen kitörli őket és ilyen esetben Ti szinte sehogy nem tudjátok bebizonyítani, hogy igazatok van, főleg ha már majd államvizsga előtt álltok és akkor veszitek észre, hogy kötelező órátok hiányzik. Egyébként a következő bejegyzések valamelyikében szó lesz olyan kifejezésekről, amiket az egyetemen használunk, de valakinek még talán ismeretlenek lehetnek. Ilyen példának okáért a kötelező óra is. De ezt majd egy másik bejegyzésben, most még a Neptun szépségeiről ejtek pár szót.
Tudom, hogy az első két bejegyzésben már sokszor emlegettem a határidőket, de itt különösen fontos, hogy ne hagyd az utolsó pillanatra a dolgokat, hiszen egy internetes oldalról lévén szó, bármikor homokszem kerülhet a gépezetbe. Ezért ha bármi ügyet kell intézni a Neptunon keresztül inkább tedd meg előbb és ne várd meg az utolsó pillanatokat, mert le fog zárni és utána már csak bonyodalmas és hosszadalmas úton tudod elvégezni azt a teendőt, ami alap esetben talán csak két kattintás lett volna.

A végén pedig itt van pár jó tanács a Neptunnal kapcsolatban:
1.      Ne idegeskedj, ha nem működik minden elsőre
2.      Időben kezdj neki a határidős Neptunos teendőidnek
3.      Légy türelemmel
4.      Az órafelvétel napján jelentkezz be előbb és lépegess random a rendszerben, mert limitált a belépők száma, hiszen nem bír el több ezer felhasználót egyszerre és hidd el, a jó órákra a férőhelyek hamar betelnek, a Neptun pedig  perc inaktivitás után kidob biztonsági okok miatt
5.      Légy jó fej, és ha elvégezted a dolgod lépj ki, hogy be tudjon jelentkezni a következő felhasználó


2019. augusztus 25., vasárnap

Egyetemi kisokos #2


Sziasztok! Hosszú kihagyás után itt a következő egyetemi élethez tartozó bejegyzés, ami életetek legnagyobb bulijáról szól. Jó olvasást hozzá! :)


A gólyatábor

A rengeteg hivatalos dokumentum között megbújik a gólyatábori jelentkezésre felszólító papír. Könnyű elkeverni, hisz nem tűnik annyira lényegesnek a színes nyomtatvány a többi pecséttel ellátott fekete – fehér papír között. Mégis életed legnagyobb élményét adhatja az a pár nap.
Érdemes-e elmenni?
Mindenképp.


Sokan azt gondolhatják a vad beszámolókból és a filmekből, hogy a gólyatábor csak és kizárólag a piálásról és a féktelen bulizáról szól, ahol három – négy vagy akár több napig egyfolytában alkoholos mámorban kell úszni a fiatal egyetemistáknak. De nem így van. Legalább is nem feltétlenül kell így lennie, mert minden a Te döntésed, senki nem fogja azt mondani, hogy ezt most muszáj megcsinálnod.
Ez a pár nap főként a csapatépítésről és az ismerkedésről szól. Megismerheted a felsőbb éveseket (ők lesznek a seniorok), a szaktársaidat és a többi elsőévest, aki ugyanarra a karra fog járni, mint Te. Olyan élményekben lehet részed, amiket az egyetem hosszú évei nem fognak kárpótolni még akkor sem, ha minden héten lejársz a megszokott szórakozóhelyre. Ezeknek az emlékeknek ott kell megszületniük és ott kell átélned mindent.
Az első nap még minden olyan furcsa és hangos, de a harmadik napra, sőt már a második napra annyira megszokod a kiabálást és a hangzavart, hogy fel sem fog tűnni – még otthon sem, ezért szinte biztos, hogy mindenkivel hangosan fogsz beszélni . Első nap még próbálsz a lehető legtökéletesebb formádban lenni, azt gondolván, hogy mindenki téged néz, de az utolsó napra rájössz, senki nem nézi miben vagy és hogyan. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy le kell züllened és az alapvető higiéniát is hanyagolnod kell, de hidd el a hajnalig tartó bulizás után már nem az lesz a legnagyobb gondod, hogy elfolyt a szemfestéked, hanem próbálsz nem állva elaludni.
Úgy gondolom, hogy minden egyetemnek és minden karnak megvannak a maga gólyatábori szokásai, épp ezért nem is szeretnék mélyen belebocsátkozni a részletekbe, mert nem lenne értelme, viszont azt mindenképp szeretném leszögezni, hogy tényleg nem minden csak a buliról szól. Illetve azt is szeretném tisztázni, hogy ha ismered önmagad határait és be is tartod azokat, akkor nem jelenhet problémát három – négy nap tábor az egyetemi társaiddal. Minden csak a Te döntésed, így Te döntöd el, hogy örök élményeket és emlékeket szerzel vagy marad a teljes homály.

De hogy miért is éri meg a gólyatábor? Összeszedtem nektek 10 pontban:
  • Ø  Örök élményt ad, amit soha nem fogsz elfelejteni
  • Ø  Barátokra tehetsz szert
  • Ø  Megismerheted a szaktársaidat, akik hidd el nagy segítségek tudnak lenni vizsgaidőszakban
  • Ø  Tájékozódhatsz, hogy milyenek a szakos oktatók (nem árt előre felkészülni)
  • Ø  Szeptemberen nem lesz egyedül, amikor elkezdődik a szorgalmi időszak
  • Ø  Ez az utolsó nagy buli a szorgalmi időszak előtt, amit érdemes kihasználni, ráadásul ha ügyes a csapatod és megnyeritek a gólyatábort, értékes nyereményeket kaphattok


Ennyi lett volna az egyetemi kisokos második része, a harmadikban már kicsit konkrétabb infók jönnek az egyetemi létről, amikről érdemes tájékozódni!


2019. július 26., péntek

Egyetemi kisokos #1


Sziasztok!


Először is szeretnék mindenkinek gratulálni, akit felvettek a kiszemelt egyetemre és képzésre. Nagyon nagy dolog, amit véghez vittetek, elértetek és higyjétek el, óriási dolgok várnak rátok az elkövetkezendő években. De még akkor sincs ok az aggodalomra, ha nem vettek fel idén, mert számos más lehetőség vár rád a következő jelentkezésig. Ám ezt majd egy másik posztban szeretném kifejteni, ma az első és legfontosabb teendőkről szeretnék egy összefoglalóval szolgálni Nektek, hiszen nem mindenkinek van egy idősebb testvére, barátja, ismerőse, aki egyetemet végzett, ezért megeshet, hogy most teljes a káosz a fejekben – persze, ha már magukhoz tértek az örömtől.

Nos, az első és a legfontosabb dolog, hogy az SMS-en kívül egy hivatalos értesítőt is fogsz kapni levél formájában, melyben leírják, hogy a pontszámaid alapján melyik képzésre nyertél felvételt és még egy csomó olyan dolgot, ami a későbbiekben még hasznos lehet. Egy, maximum két héten belül meg kell kapnod mindenképpen az értesítőt, ezért ne ess kétségbe, ha nem kapsz már másnap levelet. A levélben – ha jól emlékszem – szerepelni fog a gólyatábor helyszíne, időpontja, orientációs nap időpontja, beiratkozás, kurzusfelvétel és minden nagyon fontos információ, ami elengedhetetlen az egyetem elkezdéséhez. Éppen ezért a levelet gondosan tedd el!
Fontos, hogy ezek után még fogsz kapni egy levelet (minimum), amiben a Neptun kódodat, jelszavad fogod megtalálni, ami minden egyes egyetemi ügyintézéshez kikerülhetetlen lépés. Itt tudsz igényelni diákigazolványt, jogviszonyigazolást, itt tudsz beiratkozni később bejelentkezni, felvenni órákat és minden olyan dolgot itt tudsz megtenni, ami kell az egyetemhez, ezért jó, ha ezt a levelet is megőrzöd, illetve a bejelentkezéshez szükséges adatokat leírod egy post it-re vagy, bárhova, ahol kéznél van. Fontos, hogy először az okmányirodában kell igényelned a diákigazolványt, ahol adnak egy kódot, amit fel kell töltened a Neptunba és csak ezek után tudod igényelni a kis kártyát, amit minél előbb tegyél meg, hiszen számos előnye van, mint például az utazási kedvezmény.
Külön kiemelném, hogy a kapott leveleket mindenképpen tartsd meg, mert soha nem tudhatod, hogy milyen információt tartalmaz, ami esetleg a későbbiekben kelleni fog, vagy megeshet, hogy a nagy örömben véletlenül átsiklottál valami felett és később visszaolvasnád. Én minden esetre megtartottam, sőt most fogom kezdeni a harmadik évemet, de még mindig megvannak ezek a dokumentumok.

A második lényeges dolog az időpontok. Gólyatábor, orientációs nap, kollégiumi jelentkezés, az egyetemen mindennek megvan a maga ideje, határideje, amit veled egyszer közölnek és ha elmulasztod, csak magadat okolhatod. Elkerülhetetlen, hogy megtanuld, hogy most már csak magadra számíthatsz (a szüleiden kívül természetesen), senki nem fog téged emlékeztetni semmire, ezért jobb, ha felírod a kis noteszedbe vagy naptáradba az ilyeneket. Mivel van olyan határidős teendőd, amit majd a Neptun csodálatos rendszerében kell elintézned, azt ajánlom, hogy semmi esetre se hagyd az utolsó napra, mert tuti, hogy akkor fog összeesküdni ellened a rendszer és a jobbik esetben csak pár perces leállásról van szó, de rosszabbikban ott ülsz órákig tehetetlenül miközben kifutsz a határidőből. Egyébként, ha már a gólyatábor említésre került (erről lesz egy külön poszt is, mert szerintem mindenképpen beszélni kell róla) úgy gondolom, hogy nem érdemes kihagyni. Megismerheted a szaktársaidat, barátokat szerezhetsz és őrült dolgokban vehetsz részt, amiket soha nem fogsz tudni megismételni, mert az ember másodszor már csak senior- ként megy vissza, ami nem ugyanazt az élmény, mint elsőéves egyetemistaként belecsöppeni ebbe.  
Tudom, hogy elsőre ijesztő lehet az egyetem bürokratikus útvesztője, de nem hiába vannak (legalább is nálunk) Facebook-os csoportok, ahol megismerheted a szaktársaidat és a mentorokat, akik segítenek neked mindenben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy bármit is megoldanak helyetted, de ha kérdésed van, bátran tedd fel nekik, válaszolni fognak és megpróbálnak a lehető legtöbb segítséget megadni, de ne várd tőlük, hogy mindent tudjanak és mindenhez értsenek, ők ugyanolyan hallgatók, mint ti, csak felsőbb évesek, hallgatói önkormányzat képviselői, szakosképviselők vagy mentorok. De, ha már mentoroknál tartunk nálunk létezik úgynevezett mentorprogram elsőéveseknek, ahol nem feltétlenül szaktársaid, de mindenképpen minimum másodévesek segítenek Titeket az első évben. Érdemes jelentkezni a programba, mert veszíteni nem veszíthetsz semmit, csak nyerhetsz. Persze vannak kötelezettségek, de cserébe bármikor hívhatod őket, írhatsz nekik, válaszolni fognak és megpróbálják megoldani a problémádat. Nekem két évvel ezelőtt volt mentorom, és nem bántam meg, hogy belevágtam. Bármit kérdeztem, bármivel kapcsolatban, ha nem is rögtön, (természetesen neki ugyanúgy órái vannak, mint neked és természetesen ő sem tudhat mindent) de a lehető legrövidebb időn belül válaszolt és megoldást javasolt.

A harmadik és egyben legstresszesebb a ponthatárok kihirdetése után a lakhatásod megoldása. Ha közel élsz az egyetemhez, meg tudod oldani a bejárást, akkor nincs ezzel semmi gond, de minden más esetben marad a két választás: kollégium vagy albérlet. Mindenképpen azt javaslom, hogy nézz utána, hogy az egyetemed milyen kollégiumokat tart fenn, mik a bekerülés feltételei és mennyibe kerül. Mivel rengeteg dolognak kell megfelelni és pontszámok alapján rangsorolnak itt is, mindenképpen kezdj el nézelődni az albérletek között is. Mivel ilyenkor rendkívül drágák a szobák próbálj összeállni a szaktársaiddal, barátaiddal, ismerőseiddel vagy lépj be Facebook-os csoportokba és keressetek együtt albérletet, mert olcsóbban kijöttök, mintha csak egyedül bérelnél egy lakást. Természetesen figyelj arra, hogy mit szeretne neked kiadni a tulaj, hiszen az sem megoldás, ha egymás hegyén – hátán heringpartit tartotok és nem tudtok tanulni a másiktól, ahogy az sem, hogy borsos összegért próbálnak rád sózni egy lepukkant, élhetetlen lyukat. Amit ezzel kapcsolatban már most meg szeretnék említeni az az, hogy mindenképpen nézd meg a lakást és a szobát személyesen, mielőtt bármit is kifizetsz, illetve kössetek szerződést, melyben minden pontosan meg van határozva, hogy később ne lehessen ebből gond, de erről is részletesebben kitérek a következőkben.

A lényeg, hogy mindig figyelj oda a határidőkre és a lehetőségekre. Az egyetem nem véletlenül nyújt ennyi alternatívát a kezdéshez, merj élni velük és használd ki a vissza nem térő alkalmakat, mert később bánni fogod az elszalasztott lehetőséget.

Ezen kívül természetesen ünnepeld meg a bejutásodat és készülj az egyetemi életre! 

Nos, egyelőre ennyi lenne az Egyetemi kisokos sorozat, de még egy pár rész várható belőle, hiszen nekem is jól jött volna, ha valaki segít elindulni és nem csak a papírokból tájékozódhattam volna. Mint mindig most is hozzáteszem, hogy ezek az én személyes tapasztalataim, élményeim és benyomásom, természetesen egyetemenként eltérő lehet a szokás és a rendszer, de azért próbálok segítséget nyújtani minden elsőévesnek.

A következő bejegyzésig és utána is várom a kérdéseiteket az egyetemmel kapcsolatban, de bármi másra szívesen válaszolok!

Kövess Facebookon is!




2017. október 23., hétfő

#BTS2017

Sziasztok! Tudom, hogy megint régen írtam, de egyszerűen összejött minden, itt volt a felvételi időszak, aztán az azzal kapcsolatos teendőim, így nem nagyon tudtam a blogra koncentrálni. Viszont most egy „rendhagyó” Back to School-lal jövök, merthogy ez a bejegyzés igazából majd az elkövetkezendő időkben nyeri el az értelmét. Hogy miért? Mert most arról lesz szó, hogy mire figyelj oda végzőként. Most fejeztem be a gimnáziumot, így most már van elég tapasztalatom ezzel kapcsolatban; legalább is úgy érzem, hogy megéri elmondani a tapasztalatimat, amik átsegítettek ezen az időszakon.
Először nézzük azokat, amik nem feltétlen kapcsolódnak a tanuláshoz:

1.   Talán minden végzős lány álmodott már nem egyszer és nem kétszer a szalagavatóról. Én is álmodtam róla és meg is valósítottam. Ezzel kapcsolatban azt tudom javasolni, hogy a táncpartnert és a ruhát időben kezdd el keresni, mert a tökéletes ruhát egy pillanat alatt elkapkodják. Gondolom, te sem szeretnéd azt a ruhát megkapni, ami csak azért van a szalonban, mert azt senki nem vitte el. Itt azt hozzátenném, hogy időben kezdjetek el próbálni, mert a szalagavató előtt egy héttel összeállt tánc nem olyan, mint egy agyonpróbált változat.

2.   A felsőoktatási jelentkezés határidejére nagyon figyeljetek oda. Mindig azt mondtam, hogy semmit nem szabad az utolsó pillanatra hagyni és ez itt a legérvényesebb. Itt még nem számít a sorrend, (olyan értelemben, hogy az osztályodból hányadikként adod be ugyanarra a szakra) viszont bármikor adódhat bármi gond. Például egy vihar miatt (téli viharok kiszámíthatatlanok) nincs áram vagy internet a határidő pedig pár óra múlva lejár, de akár az is megeshet, hogy a rendszerrel van gond. Ilyenkor szét izgulhatod magad, hogy most sikerül-e vagy sem.

3.   A ballagás is egy fontos esemény egy gimis számára, épp ezért már előre válasszátok ki a párotokat, így nem lesz kavarodás. Itt, ahogy a szalagavató esetében is jó előre lebeszélni a szülőkkel, hogy merre lesztek, hiszen a szüleitek rátok kíváncsiak, nem a szomszéd gyerekére.

4.      Számolj! A felvi.hu nagyon jó oldal és nagyon jó barát. Számold ki a lehetséges pontjaidat és annak alapján válassz szakot. De, ami fontos, hogy lény szigorú magaddal és ne add nagylelkűen a pontokat. Mindenből a lehető legrosszabb százalékot írd be és akkor nem ér meglepetés. A szakválasztást pedig úgy értem, hogy nézd ki, hogy mik tetszenek és nézd meg az elmúlt év pontjait az adott szakon így meg tudod állapítani nagyjából, hogy neked érdemes-e megjelölnöd az adott szakot. Tegyük fel, hogy neked van 320 pontod, de az a szak, ami néztél 450-es ponthatárú. Ekkora pontkülönbséggel már el kell gondolkodni azon, hogy megpróbálod-e. Persze félreértés ne essen, nem én akarom megmondani, hogy mit csinálj, és mit jelölj be, ez csak az én véleményem és gondolkodásmódom. Ettől függetlenül, te még megjelölheted, semmi gond nincs azzal, mert mint tudjuk a remény hal meg utoljára.

Igazából most csak ezt a négy dolgot tudom kiemelni a tanuláson kívül, ami meghatározza a végzős éveteket.
A tanulás terén pedig csak annyit tudok mondani, hogy reménykedj abban, hogy nem őrülsz meg a végére. Én napi szinten annyit tanultam, mint néhányan egész héten, konkrétan nem ismertem a szabadidő fogalmát. Na, de szerintem nézzük egy- két használható tanácsot.

1.      Már szeptemberben döntsd el, hogy mi a választottad, mert egyrészt decemberben már nem fogsz tudni rendesen felkészülni az érettségire, másrészt a tanárok sem szeretik, ha az utolsó pillanatban tudják meg, hogy te érettségizni fogsz belőle. Amúgy nagyon könnyen mondhatnak nemet ilyenkor a felkészítésre, ezért is érdemes már az elején szólni az adott tanárnak. A tantárgyválasztásnál érdemes olyat választani, amit a felsőoktatási intézmény megjelöl. Például, ha te az orvostudományi egyetemre jelentkezel, akkor ne a földrajzot válaszd, hanem a biológiát. Oké, ez egy nagyon hülye példa volt, de a lényeget szerintem értitek. A követelményt pedig az adott egyetem / főiskola honlapján nézhetitek meg. Érdemes azt is megnézi, hogy emelt szinten kell-e teljesíteni az adott tárgyat vagy esetleg egy másik emelt kell.

2.      Nyelv, mindenekfelett! Ha te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy már előre leérettségiztél nyelvből, akkor se hanyagold el a tanulását, hanem kérd meg a tanárodat, hogy készítsen fel nyelvvizsgára. Higgyétek el, sokkal könnyebb dolgotok lesz az egyetem alatt, ha már középiskolában megszerzitek a nyelvvizsgát. Én is ezt csináltam és most, hogy elkezdtem a felsőoktatást már nem fáj a fejem ez miatt, hiszen a sok vizsga mellett ez még egy plusz terhelés lenne, és ami a legnyomósabb érvem ez mellett, hogy egyetemen nincs klasszikus nyelvoktatás, csak pénzért. Legalább is az én szakomon egyáltalán nincs nyelv.

3.    Döntsd el, hogy miből fogsz emeltezni már szeptemberben. Ha valaki azt hitte, hogy elég az, hogy simán, középszinten leérettségizik és megy az egyetemre, azt le kell lomboznom, mert a felsőoktatásban kell egy emelt. Nekem szerencsém volt, mert bármit válaszhattam, így a történelem lett a kiszemeltem. De azt mondom, hogy nagyon meg kell ezt fontolni, mert nem mindegy, hogy választasz egy emelt matekot, holott te a történelmet jobban érted és neked is mindegy volt, hogy miből emeltezel.

4.  Tételek. A tételeket minden esetben dolgozd ki. Nagyon sokat megtalálsz a neten, de én azt mondom, hogy csak biztos forrásból töltsd le, mert nagy bakik lehetnek belőle. Sok helyen láttam, hogy elég, ha csak minden másodikat dolgozol ki, a többit meg majd összetipped valahonnan. Ja, csak ez nem így működik. A húsz tétel nem olyan sok tárgyanként, főleg, hogy tuti van olyan, amit már most el tudnál mondani. Oké, nem mondom, hogy egy Odüsszea ment volna tétel nélkül, de egy József Attila verset csak le tudsz elemezni. Az emelt érettségiknél ez fokozottan igaz! Ott minden egyes pont számít. Nem véletlenül adják ki minden évben a központi szóbeli tételsort, és a hozzá tartozó egyetemi tanárok által kidolgozott vázlatokat is.

5.      Ha már tételek, akkor jó, ha valamiféle rendszert viszel a sok tétel közé. Én például azt csináltam, hogy legépeltem azokat, amik órán elhangzottak, majd kinyomtattam őket és tantárgyanként egy mappába helyeztem (mind gépen, mind papír alapon). Így nem történhet meg az, hogy egy hidegháború bekerül Kosztolányi novellái és József Attila versei közé. Igen, az én módszerem egy kicsit költséges, de azt hiszem megérte, mert még most is a kezembe tudom őket fogni és nem a kézzel csúnyán leírt dolgokban kell kutakodnom. Ha már itt tartunk, hogy kézzel írás. Én úgy csináltam, hogy minden egyes témát külön oldalra kezdtem. Így sokkal átláthatóbb volt a füzetem, és ha kellett, akkor elő tudtam venni és nem kellett keresgélnem.

6.    A tételeket nem csak leírni kell, hanem megtanulni is. Sokaktól hallottam, hogy csak az utolsó pillanatban tanulja meg őket vagy csak mindennek a felét. Ez szerintem egy óriási hiba, főleg ha nem csak kettesre szeretnél érettségizni. Azt tudnotok kell, hogy ha a szóbelin az elnök úgy ítéli meg, hogy nem feleltél meg, akkor póttételt huzathat, ami csak azért szívás, mert rögtön feleződnek a szóbeli pontjaid. Ezáltal konkrétan csak kettes lehet a szóbelid, amivel csak az a gond, hogy az érettségi jegy az írásbeli + szóbeli százalékából áll, így a hiába van egy nagyon jó írásbelid a szóbelid leviszi egy jegyet is akár. Szóval ezért mondom azt, hogy a tételeket folyamatosan kell tanulni és nem egyszerre. Az utolsó nap úgysem fog belemenni minden a fejedbe, sőt többet felejtesz, mint amennyit megtanultál. Ha fokozatosan tanulod meg, akkor abból nem lesz gond szóbelin sem. Mondjuk valószínű, hogy felelni fogtok belőle, így mindenképp meg kell tanulni őket.

7.      A nem érettségi anyagot is tanuld meg. Ezt azért mondom, mert a felvételikor a négy éves (akkor még három) bizonyítványodat be kell küldeni, az érettségivel együtt pedig a maradék egy évet is fel kell tölteni. Fogalmam sincs, hogy mennyire nézik azokat, de jobb félni, mint megijedni.

8.      Töriből, magyarból és idegennyelvből ne csak tőmondatokban tudj válaszolni. Törin és magyaron kell írni fogalmazásokat, amik nyilván sok pontot érnek, nyelvből pedig levelet kell írni. Itt nem mindegy a szókincs, a kifejezőkészség és a szaknyelv sem. Nyilván nem egyetemi szinten kell tudni a szakkifejezéseket, de nem árt egy-két olyan sem. Persze mindig csak azt írd le, amit értesz is. Semmi értelme kikeresni egy szótárból (magyar és idegen nyelv is) egy olyan szót vagy kifejezést, amit azelőtt még nem is láttál.

9.      Gyakorolj! A neten elérhetőek az előző évi érettségi feladatsorok és azokat nézd át. Azt javaslom, hogy időrendben visszafelé haladj, tehát most a 2017-es érettségit nézd meg, mivel ehhez hasonlót fogsz kapni majd te is. Nemhiába mondják, hogy az ismétlés a tudás atyja. Ha többet megnézel és gyakorolsz, akkor nem fog akkora meglepetés érni májusban.

10.  Végül, de nem utolsó sorban ne izgulj, mert nem olyan vészes és véres, mint ahogy sokan állítják. Ha kellő tudással rendelkezel, akkor nem lehet semmi gond. A lényeg, hogy előtte való nap ne tanulj, ne nézz át semmit és lehetőleg ne is nézz érettségiről szóló filmeket. Ja, és a legfontosabb, hogy készülj fel: egy rakás toll, vonalzó, ceruza, radír, ennivaló, innivaló és persze az atlaszok és egyéb segédeszközök, amiket bevihetsz. Ne bízd a véletlenre, mert abból semmi jó nem sül ki, inkább legyen nálad egy tollgyárnyi toll, mint egy darab, ami engedelmes pillanataiban fog, de leginkább a kuka felé vágyakozik. Amúgy én előbb sokszor ceruzával csináltam meg a feladatot és aztán írtam át tollal, mert sokkal szebb, ha nincs tele javítva a dolgozat. Csak ha te is így csinálod, akkor ne feledd, hogy az utolsó pár percben át kell írnod és ellenőrizned is kell a munkád. Lényeges, hogy minden papíron rajta legyen a neved és az osztályod és az is fontos, hogy a megoldást csak, és kizárólag tollal írva fogadható el; ne veszíts pontot amiatt, hogy elfelejtetted átírni. Mivel kint lesz egy jól látható óra (feltehetőleg) és az is rá lesz írva a lapra, hogy hány perc áll rendelkezésedre, ezért én úgy csináltam, hogy megnéztem a feladatok számát, majd arányosan elosztottam az időt a feladatok között, de már az elején levontam tíz percet az ellenőrzésre.

Remélem hasznos tanácsokkal tudtam szolgálni nektek, akik az utolsó évüket tapossák a középiskolában. Az utolsó tanácsom pedig az lenne, hogy ne felejtsétek el megélni ezt az évet, mert ebből (jó esetben) csak egy lesz. Illetve ehhez még annyit szeretnék mondani, hogy ezek tényleg csak a személyes tapasztalataim illetve érzéseim a végzős évvel kapcsolatban, nem feltétlen kell megfogadni a tanácsokat és Isten ments, hogy miattam ne oda jelentkezzetek, ahova eredetileg akartatok. Ezek csak tanácsok, de nyilván majd a tanáraitok és az osztályfőnökötök ad tájékoztatást erről az évről. Sok sikert kívánok mindenkinek már most! J


2016. július 10., vasárnap

Duolingo

Sziasztok! Ma egy "oktató" szándékú bejegyzéssel jövök, amiben a Duolingo című weboldalt szeretném bemutatni Nektek. 

Erre az oldalra még hónapokkal ezelőtt találtam rá, de még csak most érzem úgy, hogy kiismerem annyira, hogy bemutassam Nektek. 
Véleményem szerint nagyon hasznos weblap, mert így szinten tudom tartani a nyelvtudásomat vagy akár egy újat megtanulni alapszinten. Nem mondom, hogy a Duolingo-val szerzek egy felsőfokú angol nyelvvizsgát, de elég ahhoz, hogy ne felejtsem el az alapokat, illetve megtanuljak olyan dolgokat, amiket még eddig nem igazán sikerült elsajátítanom.   
De nézzük lépésről- lépésre. Most az alapesetet fogom számításba venni, ahol angolt tanulhatsz. 


Google keresőbe írd be, hogy Duolingo és kattints az első találatra, vagy ide.


Mielőtt a kezdés gombra kattintasz ellenőrizd, hogy a honlap nyelve magyar legyen.

A kezdés gombra kattintva a lent látható oldal fog bejönni, ahol a zászlóra kell rákattintani. Ha nem működik, akkor nyomjatok egy frissítést a böngészőre és jó lesz.


Ezután kétfelé ágazhat a dolog, attól függően, hogy beszélsz-e angolul vagy sem. Ha már van némi nyelvtudásod, akkor a Szintfelmérő Teszt ikonra kattints, így kiugorhatsz pár leckét. Ha nem nem tudsz angolul, akkor kattints az Alapok szóra, s így az egész nyelvet a legelső lépéstől tanulhatod.  


Az előbbi lépést megelőzheti a Profil létrehozása is természetesen. Fontos, hogy olyan e-mail címet válassz, ahova be tudsz lépni. 

A lenti képen a Művészetek témakörét nyitottam meg, ahol négy külön leckét találsz, amiket elvégezhetsz egyenként, vagy a Szintugró Tesztel. A tesztről annyit érdemes tudni, hogy összevonja a négy leckét és 3+1 "életet" biztosít, ami után természetesen újra próbálkozhatsz a teszttel. 
  

Ezen képen pedig már az első témakörök utáni állapotot láthatjátok, plusz egy kis magyarázatot.
1. Nyitólap: Itt találjuk a témaköröket, ez amolyan főoldal. 
2. Napi széria: Ha egy napot is kihagysz a gyakorlással elveszik a széria, a elvégzett témakörök természetesen nem.
3. Lingotok: ez egy speciális "pénz", amit természetesen sehol máshol nem tudsz felhasználni csak itt. 

A lenti képen pedig a Lingot- boltot láthatod, ahol különböző dolgokat tudsz megvásárolni egy, persze ehhez kell lingot is, amit csak gyakorlással és témakörök teljesítésével tudsz szerezni. 

Az utolsó kép pedig a Napi Célt segít beállítani. Itt választhatsz, hogy milyen tempóban szeretnél "játszani". Csak annyit vállalj, amennyit be is tudsz tartani, különben nem fogod megkapni a Napi Szériát. 



Egy kis személyes: Amikor elkezdtem Duolingo-val játszani még nem hittem, hogy tényleg ennyire bele lehet merülni és el lehet sajátítani egyes témaköröket, úgy gondoltam, hogy maximum olyanok használják, akik nagyon ráérnek, hiszen itt naponta kell teljesíteni. Viszont egyre többet játszottam és csak azt vettem észre, hogy fogyatkoznak a témakörök. Az angollal már nagyon a végén voltam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy nap alatt megcsinálom az összeset, ami még hátra lenne, így büszkén jelenthetem, hogy végig csináltam angol kurzust Duolingo-val, amiért jutalmul egy arany baglyot kaptam. Most kezdtem el a német és a spanyol kurzust is, ami nehezebb lesz és tovább fog tartani, mert egy szót sem tudok spanyolul, németül meg csak pár mondatot. Azt hiszem, hogy ezzel a programmal egy alapszinten megtanulom mind a két nyelvet, aztán ki tudja; lehet, hogy tovább merészkedem és ténylegesen elkezdek egy intenzív oktatást is, amiért talán egy alapfokú nyelvvizsga lesz a jutalmam.  Persze ez még csak egy távoli álom; de talán az álomból egyszer valóság lesz.  

Ennyi lett volna a mai kisokos, remélem sokan kedvet kaptok hozzá és remélem segítettem a nyelvtanulásban. :)








2015. május 31., vasárnap

A nagy hajrá

Sziasztok!
 Ma egy olyan poszttal jöttem, ami talán megkönnyíti ezt a két hetet, ami még vissza van a suliból. Remélem hasznos tippek! :)


 Lassan beköszönt a nyár, jön a jó idő, közel az iskolásoknak a szabadság.
Viszont mielőtt még ez eljönne, a diákoknak még van két hét a suliból, abból talán egy, amit tanulással töltenek. Sajnos vagy nem ebben az egy hétben még keményen kell küzdeni azért, hogy meglegyen a jobb jegy az év végén.
Tudom, most már mindenki úgy van vele, hogy minek tanulni, de most nem szabad elrontani a dolgokat, hiszen akkor hiába készültél 9 hónapot. Én is legszívesebben már most szüneten lennék és letudnám ezt a két hetet, de valahogy csak kibírom, ha más nem, kicsit többször nyomom meg a szundi gombot a telefonon, hogy el ne aludjak.  
Mivel sokan most is kétesre állnak – legalább is szerintem – ma egy kis listát hoztam, amivel talán segíteni tudok a túlélésben tanulásában. Persze ez nem az érettségizőkre vonatkozik – arra még nem dolgoztam ki külön stratégiát, de majd nekiállok annak is.
Akkor nézzük, hogyan tudsz javítani, úgy hogy mindenre maradjon időd:
ü  Nézd át miből állsz kétesre
ü  Gondold át, hogy miből adnák meg a jobbat kevesebb ötösért is
ü  Tedd fontossági sorrendbe a tantárgyakat
ü  Kérdezz rá minél előbb, hogyan tudnál javítani
ü  Több mint valószínű, hogy dolgozattal tudsz jegyet szerezni, ezért itt van néhány tipp a felkészüléshez
v  Tankönyvből keresd meg azt a részt, amiből írni fogsz és füzetből is
v  Olvasd át a könyvet figyelmesen majd a füzetet
v  Próbálj meg egy jegyzetet készíteni, amit majd óra előtt átnézel, fontos, hogy ide már csak a legfontosabb szavak, dátumok, események és fogalmak kerüljenek
v  Kezd el megtanulni az anyagot, de ne egyszerre, mert lehetetlen megjegyezni mindent
§  Tanulás közben próbálj beiktatni szüneteket
§  Menj ki a szabadba, tereld el a gondolataidat pár percre
§  Fontos, hogy nyugodt körülmények közt legyél, tehát ne facebookozz közben még akkor sem ha csak egy pillanatra akarsz felmenni megnézni mi történik a nagyvilágban
De ami a legfontosabb, hogy te akarj javítani, ne a szüleid vagy tanáraid kedvéért csináld. Ha nincs, motivációd keress magadnak egy célt.