2019. szeptember 1., vasárnap

Egyetemi kisokos #3



Sziasztok! A mai részben a Neptun rendszeréről szeretnék ejteni pár szót, mert erről muszáj beszélni.

A Neptun az egyetemek egységes tanulmányi rendszere, amit igazából a középiskolák e-naplóihoz tudnék hasonlítani azzal a különbséggel, hogy itt már nincs senki, aki helyetted rendben és naprakészen tartja. Nem lehet elégszer kihangsúlyozni és elmondani, hogy az egyetemen már csak te felelsz a dolgaidért és nem az oktatók, épp ezért gondoltam úgy, hogy nem árt a Neptunhoz egy kis jelmagyarázat.

Útmutató első pont: vegyél magadhoz valami stressz oldó eszközt. Amikor elsőéves voltam és valamilyen oknál fogva nem működött megfelelően a rendszer meg tudtam volna őrülni. Mivel senki idősebb nem volt a közelemben, aki elmondhatta volna, hogy ez normális és ne parázz, ha nem működik, én rágörcsöltem és kétségbeestem, mert a Neptunban kell elintézni mindent. A beiratkozást, az óra felvételt és minden fontos dolgot a rendszerben kell intézni, ennek ellenére nem mindig működik megfelelően, sőt a több órás leállások sem ritkák, bár nálam csak párszor fordultak elő hibák, de pont akkor kellett volna ügyködnöm.


A rendszer alapvetően kétfelé van osztva:
1.      Tanulmányi rendszer
2.      Meet Street

A Meet Sreet-en olyan file-kat találhattok, amiket az oktatóitok osztanak meg veletek, de a többi funkciójára még nem sikerült rájönnöm nekem sem pedig tuti még egy csomó más dologra jó. Viszont erre a felületre azért érdemes figyelnetek, mert a Neptun csalóka, és nem küld értesítést arról, hogy letölthettek innen dolgokat, így könnyen kerülhettek abba a helyzetbe, hogy elfeljetődik a dolog, pedig fontos lenne.
A Tanulmányi rendszer már bonyolultabb felület, mert sokkal több mindent tudtok csinálni, köztük a beiratkozást, diákigazolvány – igénylést, jogviszony igazolás –kérelmet, óra felvételt, vizsgajelentkezést és még sok egyebet. Amire szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy mindig, mindig, mindig ellenőrizzétek az adataitokat, a felvett óráitokat és a beírt jegyeket, mert a Neptun képes olyan csodákra, hogy rossz adatokat visz fel, vagy egyszerűen kitörli őket és ilyen esetben Ti szinte sehogy nem tudjátok bebizonyítani, hogy igazatok van, főleg ha már majd államvizsga előtt álltok és akkor veszitek észre, hogy kötelező órátok hiányzik. Egyébként a következő bejegyzések valamelyikében szó lesz olyan kifejezésekről, amiket az egyetemen használunk, de valakinek még talán ismeretlenek lehetnek. Ilyen példának okáért a kötelező óra is. De ezt majd egy másik bejegyzésben, most még a Neptun szépségeiről ejtek pár szót.
Tudom, hogy az első két bejegyzésben már sokszor emlegettem a határidőket, de itt különösen fontos, hogy ne hagyd az utolsó pillanatra a dolgokat, hiszen egy internetes oldalról lévén szó, bármikor homokszem kerülhet a gépezetbe. Ezért ha bármi ügyet kell intézni a Neptunon keresztül inkább tedd meg előbb és ne várd meg az utolsó pillanatokat, mert le fog zárni és utána már csak bonyodalmas és hosszadalmas úton tudod elvégezni azt a teendőt, ami alap esetben talán csak két kattintás lett volna.

A végén pedig itt van pár jó tanács a Neptunnal kapcsolatban:
1.      Ne idegeskedj, ha nem működik minden elsőre
2.      Időben kezdj neki a határidős Neptunos teendőidnek
3.      Légy türelemmel
4.      Az órafelvétel napján jelentkezz be előbb és lépegess random a rendszerben, mert limitált a belépők száma, hiszen nem bír el több ezer felhasználót egyszerre és hidd el, a jó órákra a férőhelyek hamar betelnek, a Neptun pedig  perc inaktivitás után kidob biztonsági okok miatt
5.      Légy jó fej, és ha elvégezted a dolgod lépj ki, hogy be tudjon jelentkezni a következő felhasználó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése