Bálint Erika: A Nap csókja - borítóleleplezés

„A legtöbben leélik az életüket úgy, hogy mindig csak a másokhoz való viszonylataikban határozzák meg önmagukat. A szüleim lánya vagyok, a férjem felesége vagyok, a gyerekeim anyja vagyok, és így tovább. És közben valahol elvész a leglényegesebb kérdés, de ki vagyok én?”

/ Bálint Erika: A Nap csókja /

Sziasztok! A mai nap egy olyan bejegyzéssel jöttem Nektek, amilyen még nem volt a blogon soha ezelőtt, de remélhetőleg még sok ilyen lesz. 

A Könyvmolyképző Kiadó által lehetőséget kaptam Bálint Erika, A Nap csókja című vadonatúj könyvének borítójának leleplezésére. 

Az írónőnek 2018-ban jelent meg első regénye Adj esélyt! címmel, de novelláit is megtalálhatjátok az Aranymosás Irodalmi Magazinban. Most megjelenő második kötete A Nap csókja címet viseli, melyet szépen tükröz a borítója. Tetszik, hogy a cím és a borító ennyire összhangban van, tetszenek az őszies színek és árnyalatok. Az egész nagyon letisztult és szép, a betűstílus kiemelkedő, de mégsem hivalkodó, pont olyan, amilyen a kötethez illik. A lemenő Nap fénye, a sárgás levelek, a szőke hajzuhatag sok titkot rejthet magában, hisz a leveleket tartó kezek tulajdonosa nem látszik, de valamire azért mégis utal. 

A könyv fülszövege:

Meddig tűröd, hogy nem szeretnek?

Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat.

Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival. Képes vajon a szeretetre? És érdemes arra, hogy őt szeressék?

Lénának meg kell ismernie, és kell fogadnia önmagát testestől, lelkestől. Önkeresése során segíti nagyszájú, mindig vidám barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától.

Felbukkan egy új férfi is az életében, de vajon Léna képes nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?

Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?

Egy nő útja önmagához, nem csak nőknek.

A legfájdalmasabb felismerések egyike, amikor rájössz, nem egy másik ember áldozata vagy, hanem a saját magadé.

Úgy gondolom, hogy a fülszöveg elolvasása után már érthetőbbé válik a borító színvilága, hiszen egy ötvenéves nőről beszélhetünk, aki valaminek a végére ért és válaszút elé érkezett. Ha szimbolikákban akarunk gondolkodni, akkor azt tudnám megfogalmazni, hogy látszik, hogy valami már elmúlt és nem jön vissza soha többet, de ugyanakkor még ott van az esély valami újra és jóra.

Összeségében nagyon tetszik a borító és a fülszöveg alapján érdekesnek ígérkezik a könyv is.

A kötetet itt tudjátok megrendelni: KATT

Nektek hogy teteszik? Mit gondoltok róla?