2019. szeptember 1., vasárnap

Egyetemi kisokos #5


Sziasztok! A sorozat befejező részében egy pár hasznos tippet szeretnék veletek megosztani. Én ezekre figyelek, illetve ezek váltak be a két év alatt. Mivel minden kar, sőt minden képzés teljesen más, így természetesen mindent ki kell tapasztalni, ahogy én is tettem.  
Kezdjünk is bele!



·       Első és legfontosabb, hogy ne félj! Az egyetemi tanárok is csak emberek, így nem kell tőlük félni, de jobb kitapasztalni, hogy ki milyen személyiségű és stílusú. A lényeg az annyi, hogy mindig tisztelettel fordulj feléjük és összeszedetten beszélj velük. Úgy vettem észre, hogy nem mindegyikőjük szeret a szünetben a hallgatókkal társalogni hosszasan, de azért megállnak egy-egy szóra, épp ezért fontos, hogy mindig összeszedetten és tömören mondd el a mondanivalódat, de ne legyél félénk.
·      Te vagy a legfontosabb! Az nem lényeges, hogy a többieket nem érdekli a dolog, de te attól még nyugodtan kérdezz rá a tanártól, ha úgy érzed, de persze a felesleges kérdéseiddel ne zavard az órát, mert a vizsgában attól még benne lesz az elmaradt anyag vagy esetleg ki kell dolgoznotok otthon.
·   Ne halogass! Ez az a pont, amire azt mondom, hogy soha ne tedd. Ha elkezded halogatni a beadandókat vagy a vizsgákat egyszerre annyi fog összegyűlni, hogy abból maratoni nemalvás lesz; és hidd el azt nem akarod. A legjobb döntés az lehet, ha még időben elkezded a beadandókat, a vizsgákat pedig már a legelső alkalommal felveszed (hacsak nem ütközik két vizsgád, vagy nem egymás után lesz) és akkor nem lesz gond. Én mindig a szemeszter közepe felé kezdem a dolgozatokat és így nem csúszok ki az időből, illetve a legelső vizsgaalkalmat szoktam felvenni, mert szeretem előbb letudni a dolgot.
·     Tanulj folyamatosan! Ha csak a vizsgákra tanulsz, el fogsz úszni, mert rengeteg a jegyzet, amit meg kell tanulnod ahhoz, hogy minden oké legyen.
·   Jegyzetelj! Soha, de soha ne hagyd ki, mert nem lesz miből tanulnod. Ne hagyatkozz más jegyzeteire, mert nem te írtad őket és megeshet, hogy ami neked fontod lett volna, az nincs benne. Fontos, hogy minden órán írj egy kis szösszenetet, amiből te tudni fogod, hogy mit kell megtanulni.
·      Járj be órákra! Ne csak a katalógus miatt, hanem magad miatt is. Ha nem vagy bent, nem tudsz jegyzetelni,  ergo nem fog sikerülni a vizsgád, legalább is nem úgy, ahogy szeretnéd. Ha valami miatt nem tudsz bejárni órákra kérj kedvezményes tanrendet, vagy légy levelezős, akiknek csak havi pár alkalommal kell órát látogatni. Persze nem azt mondom, hogy egy – egy alkalommal nem szabad kihagyni egy előadást, de csak azért mert nincs kedved, nem érdemes.

Ennyi lenne az egyetemi kisokos sorozat, remélem tudtam támpontot adni ahhoz, hogy mire figyelj, ha most kezded az egyetemet. Persze, ez nem a teljes lista, hiszen mindenkinek más a fontos és a prioritás, de ettől függetlenül remélem egy kicsit hozzájárultam az egyetemi élet rejtette kihívásokhoz.
Sikeres évet kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése