2019. október 3., csütörtök

Sarah Addison Allen: Első fagy - Borítóleleplezés

Sziasztok! A Könyvmolyképző Kiadó által újra lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek egy borítóleleplezésen. Ma Sarah Addison Allen könyvéről hull le a lepel. De nézzük is, hogy mit tartogat nekünk az írónő, aki 2007-ben adta ki első regényét, majd súlyos betegség után 2014-ben írt újra. 

A fülszöveg:

Boldogan éltek, amíg meg nem haltak?
Ahogy hűl a levegő, és hullani kezdenek a falevelek, a Waverley-nővéreket nyugtalanság fogja el. Túl könnyen elajándékozzák a szívüket, megzavarja a gondolataikat egy ezüstös hajú idegen, és furcsa hibákat követnek el. Olyan dolgokra vágynak, amiket nem kaphatnak meg, összezavarodnak, és a kelleténél többet adnak mások véleményére.
Még nehezebb megőrizni a hidegvérüket, amikor egy ismeretlen látogató bukkan fel, aki megkérdőjelezi a család legfőbb értékeit.
Ám az első fagy beköszöntével mindennek jóra kell fordulnia. Akkor végre virágba borul a bajkeverő almafa, és a körülötte kavargó varázslat is a helyére kerül. Claire és Sydney, a Waverley-nővérek, és Sydney tizenöt éves lánya, Bay soha nem látott kihívásokkal néznek szembe. 
Vajon össze tudják-e tartani a családot a különleges nap beköszöntéig?

Tudd meg, mi mindent tartogat ebben az évben sok az első fagy… 

A borító....:


Titok és paradoxon. Ez a két szó jutott eszembe, amikor megláttam a borítót. A titokzatos kastély és a fülszöveg, tökéletes összhangban van egymással és tökéletes paradoxonban a természettel.  
Tetszik, hogy a háttérben a kastély elmosódott, ugyanakkor a jéggel borított cseresznye előtérben van és szinte ragyog a képen. Tetszik, hogy a ennyire festői, ugyanakkor a virág és a gyümölcs fényképként van megörökítve. A betűtípus nagyon illik a kacifántos történetbe, ugyanakkor én teljes mértékben elhagytam volna a lila hátteret és átadtam volna a teret a hónak és a teljes fehérségnek, mely még több titkot rejt magában. Ugyanakkor ez a festői titokzatosság jellemző mindegyik Sarah Addison Allen könyvre, ezért teljes mértékben tetszik, hogy ezt a stílust követi. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése