Sziasztok!
Először is szeretnék mindenkinek
gratulálni, akit felvettek a kiszemelt egyetemre és képzésre. Nagyon nagy dolog,
amit véghez vittetek, elértetek és higyjétek el, óriási dolgok várnak rátok az
elkövetkezendő években. De még akkor sincs ok az aggodalomra, ha nem vettek fel
idén, mert számos más lehetőség vár rád a következő jelentkezésig. Ám ezt majd
egy másik posztban szeretném kifejteni, ma az első és legfontosabb teendőkről
szeretnék egy összefoglalóval szolgálni Nektek, hiszen nem mindenkinek van egy
idősebb testvére, barátja, ismerőse, aki egyetemet végzett, ezért megeshet,
hogy most teljes a káosz a fejekben – persze, ha már magukhoz tértek az
örömtől.
Nos, az első és a legfontosabb
dolog, hogy az SMS-en kívül egy hivatalos értesítőt is fogsz kapni levél
formájában, melyben leírják, hogy a pontszámaid alapján melyik képzésre nyertél
felvételt és még egy csomó olyan dolgot, ami a későbbiekben még hasznos lehet. Egy,
maximum két héten belül meg kell kapnod mindenképpen az értesítőt, ezért ne ess
kétségbe, ha nem kapsz már másnap levelet. A levélben – ha jól emlékszem –
szerepelni fog a gólyatábor helyszíne, időpontja, orientációs nap időpontja,
beiratkozás, kurzusfelvétel és minden nagyon fontos információ, ami elengedhetetlen
az egyetem elkezdéséhez. Éppen ezért a levelet gondosan tedd el!

Külön kiemelném, hogy a kapott
leveleket mindenképpen tartsd meg, mert soha nem tudhatod, hogy milyen
információt tartalmaz, ami esetleg a későbbiekben kelleni fog, vagy megeshet,
hogy a nagy örömben véletlenül átsiklottál valami felett és később
visszaolvasnád. Én minden esetre megtartottam, sőt most fogom kezdeni a
harmadik évemet, de még mindig megvannak ezek a dokumentumok.
A második lényeges dolog az
időpontok. Gólyatábor, orientációs nap, kollégiumi jelentkezés, az egyetemen
mindennek megvan a maga ideje, határideje, amit veled egyszer közölnek és ha
elmulasztod, csak magadat okolhatod. Elkerülhetetlen, hogy megtanuld, hogy most
már csak magadra számíthatsz (a szüleiden kívül természetesen), senki nem fog
téged emlékeztetni semmire, ezért jobb, ha felírod a kis noteszedbe vagy
naptáradba az ilyeneket. Mivel van olyan határidős teendőd, amit majd a Neptun
csodálatos rendszerében kell elintézned, azt ajánlom, hogy semmi esetre se
hagyd az utolsó napra, mert tuti, hogy akkor fog összeesküdni ellened a
rendszer és a jobbik esetben csak pár perces leállásról van szó, de
rosszabbikban ott ülsz órákig tehetetlenül miközben kifutsz a határidőből.
Egyébként, ha már a gólyatábor említésre került (erről lesz egy külön poszt is,
mert szerintem mindenképpen beszélni kell róla) úgy gondolom, hogy nem érdemes
kihagyni. Megismerheted a szaktársaidat, barátokat szerezhetsz és őrült
dolgokban vehetsz részt, amiket soha nem fogsz tudni megismételni, mert az
ember másodszor már csak senior- ként megy vissza, ami nem ugyanazt az élmény,
mint elsőéves egyetemistaként belecsöppeni ebbe.
Tudom, hogy elsőre ijesztő lehet az
egyetem bürokratikus útvesztője, de nem hiába vannak (legalább is nálunk) Facebook-os
csoportok, ahol megismerheted a szaktársaidat és a mentorokat, akik segítenek
neked mindenben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy bármit is megoldanak
helyetted, de ha kérdésed van, bátran tedd fel nekik, válaszolni fognak és
megpróbálnak a lehető legtöbb segítséget megadni, de ne várd tőlük, hogy
mindent tudjanak és mindenhez értsenek, ők ugyanolyan hallgatók, mint ti, csak
felsőbb évesek, hallgatói önkormányzat képviselői, szakosképviselők vagy
mentorok. De, ha már mentoroknál tartunk nálunk létezik úgynevezett
mentorprogram elsőéveseknek, ahol nem feltétlenül szaktársaid, de mindenképpen
minimum másodévesek segítenek Titeket az első évben. Érdemes jelentkezni a
programba, mert veszíteni nem veszíthetsz semmit, csak nyerhetsz. Persze vannak
kötelezettségek, de cserébe bármikor hívhatod őket, írhatsz nekik, válaszolni
fognak és megpróbálják megoldani a problémádat. Nekem két évvel ezelőtt volt
mentorom, és nem bántam meg, hogy belevágtam. Bármit kérdeztem, bármivel
kapcsolatban, ha nem is rögtön, (természetesen neki ugyanúgy órái vannak, mint
neked és természetesen ő sem tudhat mindent) de a lehető legrövidebb időn belül
válaszolt és megoldást javasolt.

A lényeg, hogy mindig figyelj oda a
határidőkre és a lehetőségekre. Az egyetem nem véletlenül nyújt ennyi
alternatívát a kezdéshez, merj élni velük és használd ki a vissza nem térő
alkalmakat, mert később bánni fogod az elszalasztott lehetőséget.
Ezen kívül természetesen ünnepeld
meg a bejutásodat és készülj az egyetemi életre!
Nos, egyelőre ennyi lenne az
Egyetemi kisokos sorozat, de még egy pár rész várható belőle, hiszen nekem is
jól jött volna, ha valaki segít elindulni és nem csak a papírokból tájékozódhattam
volna. Mint mindig most is hozzáteszem, hogy ezek az én személyes
tapasztalataim, élményeim és benyomásom, természetesen egyetemenként eltérő
lehet a szokás és a rendszer, de azért próbálok segítséget nyújtani minden
elsőévesnek.
A következő bejegyzésig és utána is
várom a kérdéseiteket az egyetemmel kapcsolatban, de bármi másra szívesen
válaszolok!
Kövess Facebookon is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése