2016. január 24., vasárnap

Éveleji kisokos

Sziasztok!
Kicsit megkésve, de itt van az év első posztja, ami még igazából január első napjaira lett tervezve, de jobb később, mint soha.
Mivel nagyon sokan teszünk újévi fogadalmakat és megpróbálunk takarékosabbak lenni, ezért összeszedtem néhány olyan dolgot, amivel könnyebben tudsz spórolni.
Felhívom a figyelmet, hogy ebben a bejegyzésben nem a felnőttekre célzok, akiknek ennél jóval több kiadásuk van, hanem egy átlag kamaszra.

Mivel én sem csak a tankönyvekig látok a suliban, hanem jóval tovább észreveszem, hogy mennyire sokat és fölöslegesen költenek magukra az emberek. Soha nem érettem, hogy mire jó az, ha kiadok pl. 1500 Ft valamiért, amit egy másik, 500 méterrel arrébb lévő üzletben 1000-ért kínálnak. Persze, nem azt mondom, hogy nem szoktam megvenni néha a drágább cuccot, de azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy tudatos vásárló vagyok, mint ahogy már egyik előző posztomban is említettem.
Szerintem kezdjük is azzal a néhány tippel:

Ø  Számold össze a pénzedet és írd le valahova, pl. egy kis füzetbe, hogy mennyi van, mennyit adsz ki és mire, mennyi maradt. Ez segít abban, hogy a körmére tudj nézni hónap végén is a pénztárcádnak.

Ø  Gondolkozz mielőtt vásárolsz: Sokan ész nélkül veszik le a termékeket a polcról, pedig sokat megspórolnának, ha elgondolkodnának azon, hogy megéri-e az árát az adott termék.  Nem hiszem, hogy egy 50 g- os csoki megéri 100 Ft-ot, amikor 75 g-os más márkájú csoki kerül 75-80 FT-ba. Szerinted? Persze ez alól kivétel a nagyon- nagyon jó minőség, amikor nem a márkajelzést és a csomagolást kell megfizetni.

Ø  Valóban szükséged van rá? Használni fogod, vagy csak berakod a szekrénybe porfogónak? Persze kell egy szobába dísz és különböző dolgok, de tényleg kell neked az a jegyzettömb, amikor otthon van még egy egész csomaggal, amit most bontottál fel.?

Ø  Nézd meg jól a választékot! Nem biztos, hogy a drágább a jobb, lehet, hogy egy olcsó körömlakk sokkal tovább bírja, mint egy drága.  Mondok egy példát: a lakkjaim között van 1200 Ft-os és 400 Ft-os is, de nem nagyon látok különbséget a kettő között (persze nem a gél lakkokról beszélek, amik jó pár napig tartanak és nyílván jobb minőségűek). Viszont már jártam úgy, hogy megvetem az olcsóbbat az ki kellett dobni, mert nem volt jó.

Ø  Nézz körbe több boltban is: mint, ahogy a híradókban a benzin áremelésnél / csökkenésnél elmondják, hogy „egyes kutak között, akár xx Ft eltérés is lehet” , úgy a boltokban is így van. 

Ø  Ne csábulj el! Ha egy kenyérért mentél a hipermarketbe, akkor ne két szatyor áruval menj haza. Fontos, hogy csak azt vedd meg, amire szükséged van, persze ha megkívánsz egy energia-italt, akkor vásárold meg, de akkor ne vegyél még hozzá egy más fajta italt, amit „majdegyszervalamikor” megiszol.

Ø  Inkább a te zsebedben maradjon az a 30 FT, amiért adnak egy zacskót. Vigyél magaddal otthonról szatyrot, hidd el az a sok 30 FT sokra megy, hiszen ha kiszámolod, akkor 10 db áráért már majdnem kapsz egy Milkát, amit meg lehet enni és még finom is. Ráadásul ezzel kíméled a környezetet, merthogy egy nejlon tasak lebomlásához 300-400 év szükséges. ( A legjobb, ha szépen összetűröd, és a zsebedbe teszed vagy a pénztárcádba a félreértések elkerülése végett). Illetve, ami még ide tartozik, hogy mindig rakd el a blokkot, legalább amíg haza nem érsz, a kellemetlen meglepetések elkerülése végett.

Ø   Gazdálkodj okosan! Most csak mondok valamit, kapsz 5000 Ft zsebpénzt, akkor nem muszáj abból mindent elköltened, elteheted a következő hónapra is. Meglátod, nagyon meg fogsz lepődni, amikor a félretett pénzedből összejött egy nagyobb összeg.

Ø  Ne ess át a ló túloldalára sem! Barátokkal és a szülőkkel nem szabad fukarnak lenni. Hívd meg a barátaidat egy forró-csokira vagy egy hamburgerre, hidd el, ha tényleg olyan jó barátok, akkor vissza fognak hívni. Ne mond, hogy nem esik jól egy forró ital a mínuszokban! Szülőkkel már csak azért sem szabad fukarnak lenni, mert ők adták neked azt a pénzt. Előfordulhat mindenhol, - főleg mostanság, ebben a helyzetben - hogy a szülők elkalkulálják magukat és nem jönnek ki a pénzükből, viszont ott vagy te. Egyszer neked is hozzá kell majd járulni a háztartáshoz és ne feledd neked is lesz majd gyereked!

Ennyi lett volna az év első bejegyzése, amit mindenkinek a figyelmébe ajánlok, mert nagyon sok ember még mindig nem tudatos vásárló és soha nem is lesz az.



Felhívom még egyszer mindenki figyelmét, hogy ezzel a poszttal senki pénztárcájában nem szeretnék turkálni és nem buzdítok senkit arra, hogy a silány minőséget vegye meg, illetve nem kérdőjelezem meg senki tudását és tanítását sem ez csak egy észrevétel és egy vélemény. Akinek nincs ínyére az ilyen az ne vegye magára. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése