2017. június 18., vasárnap

Magyarázat és szülinap

Sziasztok!
Tudom, hogy nincs igazán jó mentség erre a majdnem fél évre, de most mégis megpróbálkozom vele.
Szóval jelenleg végzős vagyok / voltam. Ki hogy nézi ezt a helyzetet, így az érettségi végén. Ez önmagában még nm lenne mentség, hiszen sokak vezetnek bogot végzősként, nekem mégis most az iskola volt a fontosabb, hiszen - nem akarok nagy szavakat használni, de - most alapoztam meg a jövőmet.
Az első félév még "gyerekjáték" volt, főleg a másodikhoz képest. Onnantól kezdve, hogy kézhez kaptuk a félévinket nem volt megállás. Táncpróbák, szalagavató, továbbtanulás, dolgozatok, tételek. Egyszerűen annyi minden összejött, hogy sem időm, sem energiám, se kedvem nem volt blogot írni. Sokszor este értem haza, aztán nekiálltam a másnapi tanulnivalóhoz, a végén csak beestem az ágyamba és elaludtam. Ráadásul ezek közben még készültem az angol nyelvvizsgámra, az emelt angol és töri érettségire, ami így egy kicsit sok volt. A végén már mindenhol angol szavakat és évszámokat láttam. Ezért (is) láttam jobbnak, ha nem írok amíg le nem csitulnak az érettségik. Persze még mindig nem végeztem a dolgokkal, mert még vissza vannak a szóbelik, de ezután már újult erővel fogok nekivágni az írásnak.
Először is még szeretnék megejteni pár könyvajánlót a nyárra, ahogy már előzőleg is megígértem, aztán pedig elindítok egy sorozatot, amit kezdő bloggereknek ajánlanék leginkább, de még közbe fogok iktatni egy design cserét is, ami miatt majd maximum két napig nem lesz látható a blog, viszont erre figyelmeztetni fogok mindenkit előre.
A címben helyet kapott a szülinap szó is. Nem véletlenül. Ugyanis április 5.-én volt a blog két éves, így szeretnék Nektek köszönetet mondani, hiszen nélkületek már nem tudnám csinálni a blogot.

A végén pedig szeretném megköszönni a kitartást, így a stagnálás ideje alatt. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése