2015. május 31., vasárnap

A nagy hajrá

Sziasztok!
 Ma egy olyan poszttal jöttem, ami talán megkönnyíti ezt a két hetet, ami még vissza van a suliból. Remélem hasznos tippek! :)


 Lassan beköszönt a nyár, jön a jó idő, közel az iskolásoknak a szabadság.
Viszont mielőtt még ez eljönne, a diákoknak még van két hét a suliból, abból talán egy, amit tanulással töltenek. Sajnos vagy nem ebben az egy hétben még keményen kell küzdeni azért, hogy meglegyen a jobb jegy az év végén.
Tudom, most már mindenki úgy van vele, hogy minek tanulni, de most nem szabad elrontani a dolgokat, hiszen akkor hiába készültél 9 hónapot. Én is legszívesebben már most szüneten lennék és letudnám ezt a két hetet, de valahogy csak kibírom, ha más nem, kicsit többször nyomom meg a szundi gombot a telefonon, hogy el ne aludjak.  
Mivel sokan most is kétesre állnak – legalább is szerintem – ma egy kis listát hoztam, amivel talán segíteni tudok a túlélésben tanulásában. Persze ez nem az érettségizőkre vonatkozik – arra még nem dolgoztam ki külön stratégiát, de majd nekiállok annak is.
Akkor nézzük, hogyan tudsz javítani, úgy hogy mindenre maradjon időd:
ü  Nézd át miből állsz kétesre
ü  Gondold át, hogy miből adnák meg a jobbat kevesebb ötösért is
ü  Tedd fontossági sorrendbe a tantárgyakat
ü  Kérdezz rá minél előbb, hogyan tudnál javítani
ü  Több mint valószínű, hogy dolgozattal tudsz jegyet szerezni, ezért itt van néhány tipp a felkészüléshez
v  Tankönyvből keresd meg azt a részt, amiből írni fogsz és füzetből is
v  Olvasd át a könyvet figyelmesen majd a füzetet
v  Próbálj meg egy jegyzetet készíteni, amit majd óra előtt átnézel, fontos, hogy ide már csak a legfontosabb szavak, dátumok, események és fogalmak kerüljenek
v  Kezd el megtanulni az anyagot, de ne egyszerre, mert lehetetlen megjegyezni mindent
§  Tanulás közben próbálj beiktatni szüneteket
§  Menj ki a szabadba, tereld el a gondolataidat pár percre
§  Fontos, hogy nyugodt körülmények közt legyél, tehát ne facebookozz közben még akkor sem ha csak egy pillanatra akarsz felmenni megnézni mi történik a nagyvilágban
De ami a legfontosabb, hogy te akarj javítani, ne a szüleid vagy tanáraid kedvéért csináld. Ha nincs, motivációd keress magadnak egy célt.

2015. május 27., szerda

Mit vigyünk magunkkal osztálykirándulásra?

Ciao!
Sok kihagyás után ugyan - ami az időhiánynak és az időjárásnak köszönhető- meghoztam az új posztot, ami nagyon is aktuális az iskolásoknak.

Mit vigyünk magunkkal osztálykirándulásra?

Tavasz, évvége a suliban, osztálykirándulások……..
Minden évben előkerül a dilemma – legalább is nálam: Mit vigyek magammal az osztálykirándulásra?
Ilyenkor minden olyan dolog előkerül, ami egy túlélő felszerelésbe kellhet, aztán meg fele vissza a szekrénybe vagy a polcra, mert nem kell, fölösleges. Minden kirándulás előtt készítek egy listát magamnak, amit mindenképpen el kell tennem.
Gondoltam, ha már egyszer összeírtam – és feltehetőleg minden osztály ilyen tájba megy – kitűnő post lehet belőle, hiszen nem árt tájékozódni. Ki tudja, talán így nem hagysz otthon semmit és tudok segíteni is.
Kezdjük a listát, ami egy több napos kirándulásra (mondjuk 2 nap) szól:


Ø  Póló, pulcsi és társai: Szerintem mindenki egyetért velem abban, hogy mindennap tiszta póló és alsó ruházat; gondolom, nem kell magyarázni, hogy miért. A pulcsi is elengedhetetlen, főleg mert kiszámíthatatlan az időjárás. Bármilyen meleg is van, a táskámban tuti megtalálható minimum egy meleg felső kiránduláson.

Ø  Váltócipő, papucs: Gondolom, senki nem szeret egész nap cipőben mászkálni, főleg ha egy kiadós zuhi után átázott az. Ezért javaslom, hogy egy könnyű kis nyárias lábbelit tegyünk el és egy papucsot is, hátha a szálláson lesz alkalom a használatára.

Ø  Fürdő papucs, tusfürdő, törülköző, sminkcucc: a fürdőpapucs használata szerintem egy idegen helyen kötelező, mivel senki nem szeretne elkapni bármiféle fertőzést. Nem ajánlom ugyanazt a lábbelit használni a zuhany alatt, mint amit a szobában, hacsak nem műanyag / gumi, amit ki lehet törölni. A törölközőt nem kell megmagyarázni szerintem, ahogy a tusfürdőt sem. A sminkcucc a lányoknál elengedhetetlen felszerelés, de azért egy kirándulásra ne vigyük túlzásba: egy korrektor, szempillaspirál, ajakápoló, fésű, hajgumi és pár csat bőven megteszi meg persze egy tisztító tonik vattával.

Ø  Naptej, szúnyog/kullancsriasztó: Ha süt Nap és nem akarsz, a nap végére rákvörösre égni nem árt elvinni azt a kis flakont, ahogy az sem megoldás, ha egy tubussal magadra kensz belőle. A rovarriasztó spray-k nagyon hasznos tubusok, főleg ha erdő közelébe vagy vízpartra mentek. Higgyétek el nem kellemes, amikor vörös dudorok vannak mindenhol és folyton viszket a bőröd mindenhol, de a kis vérszívók sem kellemesek. Amire mindenképpen figyelj oda, az a szavatosság. Lejárt termékkel nem mész semmire.

Ø  Innivaló, ennivaló: Soha ne indulj el ezek nélkül! Nem kell egy élelmiszerboltot berakni a táskába, de néhány rágcsálnivaló és 2-4 liter folyadék nem árt, ha meglapul. Ha nincs is nálad szendvics – teszem föl elfogyott már – cukorka, vagy csoki legyen nálad. innivalónak pedig válassz olyat, ami nem édes és olyat, ami nem forr fel a melegben sem. Ilyen például a tea.

Ø  Telefon, telefontöltő, költőpénz: Persze, ma már minden ember telefonnal a kezében él, de azért a nagy kapkodásban bizony elfelejtődhet, ha nem fér bele a zsebedbe. A töltő pedig elengedhetetlen társa a kis (nagy) kütyünek, mivel a mai mobilok nagyon hamar merülnek. A költőpénz pedig mindig jól jön, ha megkívánsz egy fagyit vagy muszáj venned valamit. Arra viszont figyelj, hogy a kirándulás végére is maradjon pár száz forintod, hogy tudj venni egy kis élelmet. Soha nem lehet tudni mikor jön jól pár forint.

Persze ezen kívül még van számos kis apróság, de ezek a legfontosabbak szerintem. Természetesen lehet, hogy valakinek fele elég, de nem árt, ha bent van a plusz pulcsi is. 


2015. május 3., vasárnap

A legidegesítőbb......

Hola!

Ma egy Bosszantó.... poszttal érkeztem, ami egy kisebb sorozat lesz majd.
Ez a bejegyzés a legidegesítőbb facebookozókról fog szólni.
Ugye megvan az amikor görgetsz a facebook posztok között és amolyan "ezmegminek? / ezmegkitérdekel?" fejet vágsz néha. Nekem is. Sokszor csak ülök és bámulok a monitorra és azt kérdezgetem magamtól, hogy vajon mit érezhet az aki, ezeket kiposztolja.
Persze, tévedésbe ne essünk, kell, hogy tudassunk egy-két infót magunkról, kell, hogy kiadjuk magunkból a rosszat, vagy akármit; de így?
Most nézzük a legidegesítőbb facebookozókat és posztokat: 


  • Játékfelkérések: MIÉRT? Ha akarok úgy is játszom, ha nem akkor akár 100 felkérést is küldhetsz, akkor sem fogom kipróbálni. Tudom, hogy valamelyik játéknál több pontot ad, de idegesítő, ha 10 értesítésből 8 játékfelkérés.
  • Képmegosztások, hozzájuk nem tartozó idézetekkel:  Valamiért nagyon pipa tudok lenne, ha valaki folyamatosan képeket oszt meg magáról vagy vele kapcsolatos dolgokról, ráadásul még idézeteket is ír melléjük, az már tök mindegy, hogy egyáltalán nem passzol a képhez. Ilyenkor két dolog jut eszembe: Az egyik, hogy az illető szövegértése egyelő a nullával, a másik, hogy nagyon okosnak akar tűnni, ezért kimásol egy idézetet, ami szerinte a legjobban hangzik, hátha más nem jön rá, hogy mi van odaírva.
  • "Miért?": Avagy a világfájdalommal rendelkező tízévesek. Nagyon irritáló tud lenni számomra, amikor egy tízéves kislány küszködik eget rengető fájdalommal. Tudom, hogy őket is komolyan kell venni, hiszen ugyanúgy lehetnek lelki betegek, mint egy idősebb, tapasztaltabb ember, de szerintem nem facebookon kell ezt megvitatni. A másik, még ehhez tartozó,: Jhajj... nem lehet igaz! -Mi a baj? - Semmi!/ Privátban.....Akkor miért írtad ki?
  • XY pizzát evett.....XY kólát ivott......:  Avagy írjunk ki mindent, mert mindenkit annyira érdekel, hogy éppen mi történik velem! Persze, le lehet tiltani az adott ismerőst, de nem azért jelöltem be, hogy utána tiltsam. Természetes, hogyha valami jó történik meg kell osztani, de feltételezem, hogy mindenki evett és ivott már különböző dolgokat. Nem mindenki kíváncsi az életünk minden egyes pillanatára, ráadásul szerintem kell lennie agy ember életében privát szféra, amit illik megtartani magunknak. 
  • Hejezsirás:  A halálom tud lenni, amikor valaki kiír valamit, vagy kommentel, írni viszont nem tud. Nem arról a néhány félre ütött karakterről van szó, vagy a vessző hibákról, mert az mindenkivel megesik, ráadásul nem a doktorinkat írjuk, de azért egy alapvető helyesírásra oda lehetne figyelni. Értem és tiszteletben tartom,hogy vannak diszlexiások és egyéb ilyen betegek, de nem hinném, hogy az ismerősök fele az. Az más helyzet, amikor, papírra vagy world-be írogatunk kis jegyzeteket, mivel azokat valószínűleg senki nem látja rajtad kívül, mint amikor kiposztolod és mindenki megtekintheti. A helyesírás szerintem alapvető műveltséghez tartozó dolog, amit mindenkinek el kellett sajátítani általános iskola alsó tagozatában - még mindig hangsúlyozom, hogy tisztelet az ezzel küzdő betegeknek - . El kell fogadni, hogy még a virtuális világban is meghatározza a személyiséged az írásod; ezért meg kell gondolni, hogy mit, mikor, hogyan írsz ki és ez vonatkozik a helysírásra is.
Vannak még ilyenek és ehhez hasonló dolgok, de nekem ezek a legidegesítőbbek. 

Természetesen tisztelet a kivételnek.
A poszt nem a fent említett pontok bármelyikét alkalmazó személy ellen szól, ez egy vélemény.