2015. szeptember 13., vasárnap

Back to school #4

Sziasztok!
Mivel ez még az iskola első hetei közé tartozik ezért úgy gondoltam, hogy nem késő a Back to school poszt elkészítéséhez, ezért azt hoztam Nektek.
Bár kevés volt a szünet és a legtöbben visszamennénk, de sajnos elkezdődött a suli, így vissza kell rázódni a szürke hétköznapokba és el kell kezdeni tanulni, hogy már most jó jegyeket szerezzünk, és ne kelljen hajtani félévkor a jobbért. Én legalább is szeptemberben megalapozom a dolgokat, így nem ér az a meglepetés, hogy rossz jegyet fogok kapni, mert úgy indítottam.
A mai BTS posztban néhány pontban összeszedtem tanulási tippeket, hogy megosszam veletek, és segítsek már most jó jegyeket szerezni.
Akkor kezdjük is:

a)      Időbeosztás: Szerintem az egyik legfontosabb dolog a tanulásnál. Mindig próbáld beosztani az idődet, hogy mindenre jusson idő, még akkor is, ha ezt lehetetlennek látod. Fontos, hogy a beosztás ne 10 perc tanulásból, 10 perc szünetből álljon, hanem vagy félóránként egy 5 perc vagy tantárgyanként 10 perc. Nálam ezek bevált módszerek, mert így át tud állni az agyam a másik tárgyra. Azt is vedd figyelembe, hogy időben állj neki tanulni. Ha este későn kezdesz neki a leckének jó eséllyel semmi nem ragad meg a fejedben, mert fáradt vagy. Ezért jó, ha minél előbb túlesel a kínzáson tanuláson.

b)      Figyelem: Tudom, hogy nehéz nekiállni és csak egy dologra összpontosítani, de ha csak a tanulásra koncentrálsz sokkal több időd lesz másra, mintha közben facebookoznál vagy az élet nagy dolgain gondolkodnál.

c)      Egyszerre csak egy: Ha ide-oda csapongsz a tantárgyak között az soha nem vezet eredményre. Mindig csak egyre szabad koncentrálni még akkor is, ha úgy érzed, hogy inkább valami mást tanulnál meg.

d)      Készülj fel rá: Ha mindent magad mellé készítesz, nem fogsz kényszert érezni, hogy kimenj a szobádból valamiért. Hasznos, ha sok tanulnivalód van, hiszen nem érzed úgy, hogy feltétlenül, elhalaszthatatlanul meg kell csinálnod valami mást.

e)      Figyelj oda órán: Hihetetlen, de otthon sokkal kevesebbet kell tanulnod, ha odafigyelsz az órán. Persze nem hagyható el az otthoni utána olvasás sem, de megkönnyíti a dolgod ez az apró kis dolog. Tudom, hogy a barátok izgalmasabb témákat hoznak fel, mit az aktuális anyag, de nem árt figyelni. Ettől függetlenül én pl. tudok egyszerre a tanárra és a padtársamra figyelni.

f)       Jegyzetelj: Még akkor is tedd ezt, ha a tanár nem kéri, hiszen könnyebb a saját jegyzeteid közül szemezgetni, mint a könyvből vagy internetről oldalakat olvasni. Ehhez viszont az kell, hogy olvashatóan és áttekinthetően írj. Semmire nem mész, ha hazaérve nem tudod elolvasni a saját írásodat (azért én is jártam már így).


Ezek persze csak akkor működhetnek, ha Te is akarod, hiszen minden akarat kérdése.
A poszt másik része, amit már nem tudtam g, pontként feltűntetni, az egy kicsit mélyebbre szánt. De, nézzük is:

a)      Kezdj a házi feladattal: Először a házit írd meg, hiszen ezzel gyakorolsz, és nem felejted el a végén. Ne kapkodd össze, mert lehet, hogy a tanárod jegyet ad rá, vagy esetleg valamiféle plusz pont jár érte.

b)      Nézd meg, mi a nehezebb: Kezd a tanulást a nehezebbekkel, mert az elején még fogékonyabb vagy az újra. Fáradtan kevesebb dolgot bírsz megjegyezni, így csökken annak az esélye, hogy jó dolgozat lesz belőle. Én például soha nem hagyom a végére a fizikát, ellenben a magyarral, amit könnyebben megtanulok.

c)      Először a jegyzetet: A memorizálást kezd a jegyzetekkel, mert ott a lényeg van – jobbik esetben – és az, amit a tanárod 100%, hogy kérdezni fog. Ehhez persze az kell, hogy pontos és áttekinthető legyen a vázlatod. Fontos, hogy először olvasd át, húzd alá / ki, ami lényegesebb pl. évszámok, nevek, fogalmak és csak aztán kezdj neki, én viszont ezt a lépést már az órán meg szoktam csinálni.

d)     A tankönyv is fontos: Főleg témazáróknál. Én nem szoktam könyvből tanulni általában, de ha tudom, hogy dolgozat lesz, akkor átnézem azt is, mert tartogathat olyan plusz infókat, amiket a tanár nem mondott el, de kérni fog.


Ennyi lenne a mai poszt, és ha a jegyzetfüzetem nem csal, akkor még jövök egy BTS poszttal, ami még a jegyszerezéssel foglalkozik, de eltér a maitól.
Addig is jó sulit és jó munkát nektek! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése