2015. szeptember 30., szerda

Back to school #5

Sziasztok!
Mivel még mindig szeptember van, így ez a hónap még a suli kezdésé, így még mindig belefér a Back to school poszt negyedik része.
Már írtam a suliba való visszarázódásról, az idei cuccaimról, arról, hogy mi van a táskámban és legutoljára tanulási tippeket adtam. Ma viszont arról szeretnék papolni, beszélni nektek, hogy hogyan készítsetek jó kiselőadást.
Szerintem kezdjük is!

Általános 5.-6.osztályában még többen gondoljuk, hogy ha kiselőadást csinálunk akkor az mennyire király dolog lesz, hiszen könnyebben lehet ötöst kapni és kijavítani egy rossz jegyet. Aztán kezdünk rájönni, hogy gyakorlatilag egy kiselőadás több időd vesz igénybe, mint az adott anyag megtanulása és ez miatt lankad a lelkesedésünk.
11. osztályban már szinte alig van olyan „elvetemült” ember, aki bevállal egy ilyet; de én köztük vagyok! Ezért gondoltam arra, hogy néhány pontba összeszedem, hogy mire kell egy kiselőadásnál figyelni. Nézzük!

ü  Időtartam: Sem a tanár, sem a diák nem szereti a túl hosszúra sikeredett előadást. Törekedni kell arra, hogy csak a lényeget mond el, 5-10 percben. Ennél tovább a tanárod számára „zavaró” lehet, hiszen nem tudja leadni az aznapi anyagot, a diákság pedig nem figyel.

ü  Tartalom: A kiselőadás célja nem az, hogy elmondj mindent, amit csak a témáról tudni kell az utolsó karakterig, hanem, hogy érdekességekkel szolgáljon, ezért figyelj arra, hogy mit mondott el a tanárod és ne ismételd őt. Viszont ha egy-egy mondatát semmiképp nem tudod kihagyni, mert akkor az előadás értelmetlen lenne, akkor hivatkozz rá. Fontos, hogy érthető legyen a szöveg, tehát ne legyen tele ismeretlen szavakkal, de ha nagyon muszáj, akkor csak olyan kifejezéseket írj bele, amiknek tudod a pontos jelentését, ill. kiejtését. Valahogy nem tűnik hitelesnek, ha bajlódsz a szavakkal. 

ü  Szánj rá időt: Nincs értelme egy ilyet megcsinálni, ha összecsapod. Tisztában kell lenned azzal, hogy ez nem egy kétperces munka, hanem órák kérdése még akkor is, ha értesz a szerkesztőprogramhoz. Ezért javaslom azt, hogy ne este állj neki, hiszen olyankor inkább a kikapcsolódásé a főszerep és a pihenésé.

ü  Kevés szöveg, sok kép: Szerintem akkor jó egy prezentáció, ha sok a kép, de kevés a szöveg. Persze, a vázlatpontok, amiket a többiek esetleg leírhatnak legyenek fönt, ahogy az elengedhetetlen idegen kifejezések is, de nem kell több.

Hogyan kezdj hozzá? Itt van pár tipp, hogy miképp kezd el a kiselőadás „gyártást”:

1)      Anyaggyűjtés: Fontos, hogy arról csináld az előadást, amit a tanárod mondott, ezért pontosan írd le és ne csak félszavakban, mert ez segíthet az anyaggyűjtésénél. A tanárok azt mondják, hogy gyűjts könyvtárból anyagot, mert csak az a megbízható. De ki az, aki a hosszabb utat választja? Annak érdekében, hogy tényleg hiteles legyen az info, nézz meg több internetes oldalt, hiszen nem csak a wikipédia létezik.

2)      Szelektálj: Ha megvan az anyag, akkor másold ki Word-be vagy más szövegszerkesztőbe és olvasd el még egyszer és közben vágd ki azt, ami szerinted nem lényeges. Fontos, hogy csak azt hagyd meg, amit értesz is és a társaid számára is érthető marad – tehát ne írd tele idegen kifejezésekkel, mert úgy sem szeretnék megtanulni, ráadásul csak a saját dolgod nehezíted vele. Miután kiszelektáltad a szöveget mentsd el, nehogy elvesszen. Ennél a pontnál érdemes egy kicsit nagyobbra állítania betűméretet, hogy jobban lásd és érdemes nagyjából megszerkeszteni az egységeket. A lap aljára másold ki azokat a dolgokat, amik vázlatpontként fognak szerepelni a diákon, mert az egész szöveget nem szabad kiírni a diára.

3)      Szerkesztésre fel: A mentés után nyiss meg egy szerkesztőt – én Power Pointot szoktam. Állítsd be, hogy kb. mennyi dia lesz és kezd el a szöveg beillesztését majd a képekét, amiket nagy eséllyel a Google keresőből mentettél le. Fontos, hogy a kép és a szöveg kapcsolódjon egymáshoz. Például: ha Petőfi gyerekkoráról mesélsz, akkor ne Szendrey Júlia jelenjen meg. A képeknél fontos, hogy hitelesek legyenek, ha pedig csak a humor kedvéért van ott, akkor az tisztán érthető legyen. Ha kész vagy a főbb pontokkal, akkor jöhet a „meló” kisebbik része, a megjelenés formálása. Szerintem jobb, ha nem csak egy sima Times New Roman, fekete betűstílussal van írva az egész egy szimpla sablonra, hanem egy kicsit különbözik mindien dia. Pepecs munka, de legalább meglátszik, hogy foglalkoztál vele. Viszont az is igaz, hogy a kevesebb néha több: ne rakd tele minden kis mm2 képekkel és szöveggel, nem esztétikus és nem átlátható. Gondolom, mindenki tudja, hogy hogyan kell szerkeszteni Power Pointba, ezért nem írom le részletesen, hiszen ennek a posztnak nem ez a lényege. Viszont, SOHA ne állíts be időzítőt, ugyanis, ha egyszer elcsúszol valahol, akkor már borult az egész előadás.

4)      Olvasd át figyelmesen: Miután kész a szerkesztés csinálj egy biztonsági mentés (vagy már a szerkesztés közben is) és utána olvasd át az egészet. Figyelj oda arra, hogy minden szó helyesen legyen írva és nyelvtanilag is megfeleljen. Ha kell, akkor korrigálj és újra csinálj biztonsági mentést. Ezt azért kell, mert nincs értelme annak, hogy bajlódsz vele, aztán az előadás közben jössz rá, hogy valamit elírtál. Figyelj oda a tartalom követhetőségére, arra, hogy logikus legyen és persze a helyesírásra.

5)      A kiegészítő szöveg: Soha nem elég elmondani a dián kivetített mondatokat, hanem el kell magyarázni, ezért nem hajítasd a kukába a hosszú szöveget. Természetesen, miután megvannak a diák a Wordbe írt vázlatpontokat töröld és csak a „hosszú szöveget” hagyd meg. Olvasd át, hogy értelmes-e, aztán mehet a szöveg nyomtatása. Ezután húzd ki azokat a fontos eseményeket, neveket, fogalmakat, amiket mindenképpen el kell mondanod. 

6)      Próbáld el: Lehet, hogy egy kicsit bután fogod érezni magad, de stopper segítségével olvasd fel hangosan az egészet, ahogy el szeretnéd mondani, hiszen nem az előadáson kell rádöbbenni, hogy mennyit is fogsz beszélni; ráadásul ott már nem szabad hibáznod.

7)   Tanuld meg: Miután végeztél a formaságokkal kezd el megtanulni a szöveget. Nem kell ragaszkodnod a leírtakhoz, hiszen azt csak te látod, a vázlatot meg le tudják írni a tábláról is. Viszont a kiselőadás nem egyenlő a felolvasással! Egyszerűen nem bújhatsz el a papír mögött és olvashatod fel, mert ez azt szimbolizálná, hogy te nem készültél rendesen erre, hiszen bárki ki tud menni a tábla elé és el tudja olvasni, amit te leírtál.

8)      Állj ki és szerepelj: Könnyű mondani, hogy légy magabiztos, amikor még 30 ember téged néz, főleg ha lámpalázas vagy. Viszont, ahhoz, hogy sikered legyen, és fent tartsd az érdeklődést magabiztosnak kell lenned, nem szabad leblokkolni. Fontos, hogy rugalmas légy, tehát, ha beszélnek / tök mást csinálnak, akkor állj meg és várj, amíg újra rád szegeződik a figyelmük. Egy jó tanács, ha lámpalázas vagy: ne öltözz melegen, mert úgy fogod érezni, mintha 40 Celsius-fok lenne még a tél közepén is, lehetőleg ne az előző szünetben egyél és ne fogyassz szénavas üdítőt sem.

Ennyi lenne a mai poszt és az idei Back to school sorozat, legközelebb, valami más témával jövök, terveim szerint egy könyv kritikával. Addig is várom az ötleteiteket és tanácsaitokat! J








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése