2019. december 29., vasárnap

Mit olvastam 2019-ben?

Sziasztok! Tdom, hogy nagyon rég volt az utolsó bejegyzés, de sok minden közbejött. Viszont most nem mentegetőzni szeretnék, hanem elhoztam nektek az évtized utolsó olvasmánylistáját, amelyben megmutatom Nektek, hogy mit olavastam.
Ebben csak a saját kedvemre olvasott könyvek szerepelnek, így sokkal több tétel szerepelne a listán, ha a szakirodalmat is hozzávesszük, amit az egyetem miatt kellett kézbe vennem. Idén csk tizenegy könyvet sikerült olvasnom, de mentségemre szóljon, hogy az egyetem mellett kissé nehéz időt szorítani az olvasásra. Na, de nézzük is a könyveket!

1.) E.L. James: Sötét - 692. oldal:
Idén ez volt az első könyv, amit elolvastam. Az író szerintem jól döntött, amikor úgy határozott, hogy megírja a történetet Christian szemszögéből is, mert valami olyan pluszt ad, amiből megismerhettjük a mindig morcos és merev üzletembert. Már az eredeti trilógia olvasásakor sejtettem, hogy valami van Grey viselkedése mögött és nem csak egyszerűen azért csinálja azokat a dolgokat, mert kedve van hozzá, ezért kifejezetten ajánlom mindenkinek, aki olvasta Anne szemszögéből a kettőjük történetét. Sok minden megérthetünk belőle, sok kérdésre választ ad és kicsit segít megérteni a vezérigazgatót. 








2.) Cecelia Ahern: A tökéletes - 382. oldal:
Ez egy sorozat második része - az első részéről a 2017-ben ejtettem pár szót -, de meg kell hagyni, hogy a címével ellentétben nem tökéletes. Vártam volna még valami feszültséget, valami drámait és nem egy ennyire hamar megírt befejezést. Úgy értem még száz vagy kétszász oldallal több lehetett volna és akkor egy tökéletes befejezése lett volna a regénynek. A vége ellenére azonban igenis izgalmas és elgondolkodtató, legalább is nekem tetszet és biztosan ajánlanám mindenkinek.










3.) Leiner Laura: Maradj velem - 463. oldal:
Nem szeretnék semmit elspoilerezni és nem is fogok, ezért nehéz is bármit mondani erről a kötetről. Hanna és Kornél története tovább folytatódik, ahogy az Iskolák Országos Versenyének története is. Mivel nehéz nem elkotyogni a lényeget és a végkimenetelt, ezért csak annyit hagyok itt a margón, hogy !!!LAURA!!!. Aki ismeri Laura munkásságát, az tudja, hogy miért írtam a szerző keresztnevét csupa nagybetűvel. Itt is megjelennek a tipikus LL-es motívumok és jelenetek, ezért is nagyszerű a kötet. Aki ismeri Laurát annak azért ajánlom, aki pedig még nem olvasott tőle semmit, erősen ajánlom, az összes regényét. Mindazonáltal kíváncsi vagyok, hogy az írónő mit hoz ki a történetből és Hanna milyen irányba fog elindulni Kornél által. Tudom, hogy már megjelent a befejező rész is, de még nem olvastam, így lesz értelme a fenti reménykedésemnek. 

4.) Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem - 358. oldal:
Kislányos álmok, felnőttéválás és egy húg, aki bosszút forralt. Ez a része nagyon nehezen ment és gyakorlatilag alig - alig haladtam vele, mert egy picit bugyutának éreztem a történetet, de aztán belelendültem és abba sem akartam hagyni. A három Jenny Han regényről nem írnék most bővebben, mert hamarosan várható egy hosszabb értékelés a trilógiáról. 












5.) Jenny Han: Utóirat: Még mindig szeretlek - 331. oldal:
Gyakorlatilag három nap alatt végeztem ezzel a résszel. Egyszerűen imádtam, hogy az írónő nem hagyta, hogy minden egyszerű legyen és az amúgy is bonyolult történetet megcsavarta még egy szereplővel, akivel sikerült összezavarnia az örökké álmodozó és nem létező dolgokat kreáló Lara Jean-t.  











6.) Jenny Han: Örökkön örökké Lara Jean - 336. oldal:
A befejező kötettel is pár nap alatt végeztem, viszont itt az édes - aranyos - kedves - kislányos Lara Jean kezdett idegesítővé válni. Persze, kell valami új, ha már a csavart is megcsavarta a szerző a második kötetben, de ez a rész kicsit túlzás lett. Ennyire "nem e világi" lány nem lehet a főszereplő, holott az egész problémát egy teljes egyszerű beszélgetéssel meg lehetett volna oldani. Ennek ellenére még szívesen olvastam volna egy folytatást, ami már az egyetemen játszódik, mert bennem maradt még pár kérdés. 










7.) Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek - 459. oldal:
Nos, khm. Nagyon sokan imádták és ódákat zengtek róla, ennek ellenére nem lett a kedvenc könyvem. Persze tudom, hogy közel sem vagyok egyidős a főszereplő hölggyel, (addig még van egy pár évem, sőt majdnem két évtizedem) de egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy mit miért csinál. Szerencsére nem tudom, hogy min ment keresztül, amíg idáig eljutott, de akkor sem tudom megérteni, hogy miért utasított el elvből mindent, ami jó lett volna számára. A könyv elolvasása után szinte azonnal megnéztem a filmet, ami megint csak nem tetszett, de még csak nem is értettem volna, ha nem olvasom előtte a regényt. A filmbeli vágások és a hirtelen helyszínváltások nekem nem tetszettek, sokkal élvezhetőbb lett volna, ha a "költözéseket" valahogy másképp oldják meg, mondjuk egy repülőre szállással. Ez így olyan lett, mintha lefogattak volna egy fél órás filmet valahol, majd ugyan azzal a főszereplővel egy teljesen másik filmbe kezdtek volna kétszer. Ezen kívül rettenetesen eltért a könyvtől, így nem volt az igazi.  


8.) Berg Judit: Az őrzők - 271. oldal:
Erről a könyről is hamarosan érkezik egy hosszabb értékelés a blogon, így most nem szaporítanám a karaktereket itt. Nem igazán szoktam magyaroktól olvasni, mert valahogy soha nem olyan lesz, mint vártam, így inkább a külföldiek felé fordulok, de Berg Judit könyvét ajánlom mindenkinek, mert érdekes. Igaz, hogy gyerekeknek szánt kötet, de nekem izgalmas volt és egyben ismeretterjesztő is, mert ha elég figyelmesek vagyunk elég sokat megtudhatunk a Mátyás - templomról és a magyar múltról is. Tetszett, és mindenképpen ajánlom. 









9.) Katie McGarry: Dare you to (Aki mer, az nyer) - 486. oldal:
Nos, miután elolvastam megtudtam, hogy ez egy trilógia második része, viszont úgymond különálló könyv, mert nem kapcsolódik szorosan az első részhez. Úgy értem, a két főszereplő mellékszereplőként tűnik fel az első és a harmadik részben, tehát nem függnek össze szorosan a részek. Egyszerűen imádtam és utáltam. Beth nagyon nehéz eset volt és nagyon sok mindent akart tenni egy olyan emberért, aki nem érdemelte meg, ugyanakkor semmiképp nem hagyhatta ott a lány. Túl sok a paradoxon ahhoz, hogy spoiler mentesen lehessen beszélni erről a könyvről, így inkább nem mondok semmit, mert nem szeretém elkotyogni a lényeget, illetve elég hosszúra sikeredene ez a poszt, ha belekezdenék a mesélésbe. Nem kizárt, hogy ebből a könyvből is lesz egy hosszabb bejegyzést, de ebben nem vagyok biztos. 





10.) Lois Lowry: Az emlékek őre - 237. oldal:
Már nagyon régóta terveztem, hogy elolvasom, mert már hallomásból is megfogott, de valahogy mindig kimaradt. Viszont idén nekiveselkedtem és nem bántam meg, sőt. Izgalmas a cselekménye, eseménydús és megrázó. A filmet is láttam, de a könyv közelében sincs - szerintem. Az író nagyon jól eltalálta a lényeget és szuperül leírt egy olyan világot, melyben minden és mindenki egyforma és kiirtottak minden olyan dolgot, ami a mai világra emlékeztet. Ha nagyon bele akarjuk magyarázni nézhetjük egyfajta társadalomkritikaként is, akár a mai világra nézve is, bár legyen a nagyok dolga eldönteni, hogy az-e vagy sem. Nem szeretnék semmi politikába belemenni, így ezt a szálat el is engedem. De mindenesetre egy nagyon jó utópiáról van szó, kötelező olvasmánnyá tenném. 





11.) Ransom Riggs: Vánorsólyomkisasszony különleges gyermekei - 348. oldal:
Pár nappal szilveszer előtt sikerült befejeznem az első részt, a másodikat pedig majd a 2020-as olvasmánylistán olvashatjátok, de mindenképpen lesz egy hosszú bejegyzés a sorozatról, mert gyakorlatilag az egyik kedvencem lett, már az első kötet után. Váratlan, fordulatos és néhol ijesztő. Különlegessége, hogy a kötetek képekkel vannak illusztrálva és köré van építve a történet. Az első részt a lehető legroszabb helyen fejezte be az író, (persze ezt csak olvasó szempontból mondom, mert amúgy tudom, hogy az izgalom fokozása a lényeg) de amúgy is letehetetlen a regény, így nem probléma. Olvastatja magát és szinte kívánja, hogy gondolkozz az eseményeken. A filmet is megnéztem és szintén nagyon eltér a könyvtől, de ez nem jelentett problémát, mert kiváló film lett. Tim Burton rendezésében került megfilmesítésre és - ha csak nem vagy ijedős - ne nézd meg éjjel, mert tuti csúnya álmaid lesznek tőle, ugyanakkor mégis azt mondom, hogy érdekes lett, bár vannak benne olyan logikai bakik, amik miatt azt érzem, hogy még ki kellett volna bontani. Viszont erről a regénysorozatról is hosszabb szót ejtek a következő bejegyzések valamelyikében, itt nem szaporítom tovább a karaktereket.  


Ez összesen 4363 oldalt jelent, ami bár kevésnek tűnik (és az is), de mint, ahogy írtam ebben nincs benne az egyetemi kötelező, így a valós számok ennél jóval magasabbak. 
Ti mit és mennyit olvastatok idén?


A felhasznált képeket a Google keresőmotorja dobta fel találatként. 

2019. október 29., kedd

Rácz - Stefán Tibor: Pokolba a jópasikkal - borítóleleplezés

Sziasztok! Ma is egy borítóleleplezéssel készültem Nektek, ezúttal egy magyar szerzőtől, Rácz - Stefán Tibortól hoztam legújabb könyvének borítóját. Korábbi regényei, a Fogadj el!, a Túl szép, a Mikrofonpróba és a Kapcsolatpróba, illetve az Élni akarok is nagy sikert arattak a hazai könyvpiacon. A Pokolba a jópasikkal! a szerző második Rubin Pöttyös regénye.

Fülszöveg:

A világ végére is követnéd azt, akit szeretsz?
Hunor igazi álmodozó. Egyetemre készülés helyett inkább szakácsnak tanulna, és a saját útját járná, ha túlféltő anyja és bátyja végre elengednék.
Viszont másra is vágyik: bátyja legjobb barátjára, a pokolian jóképű Gergőre, akibe már évek óta szerelmes.
Gergő kedves, vicces és figyelmes is, az a típusú srác, akivel minden tökéletes lehetne, ha nem vágyódna el annyira Magyarországról…
Ahogy beköszönt a forró nyár és az érzelmek is túlhevülnek, Hunor döntéshelyzetbe kerül:
Menjen, vagy maradjon?
Budapesten tartaná a családja és a főnöke, a morcos, de segítőkész Michelin-díjas séf, akitől sokat tanulhat.
London mellett is szólnak érvek, ezek közül a legerősebb a szerelem és az új kalandok ígérete.
Bármikor újrakezdheted az életed?
Hunor egyre jobban hinni akar ebben, csak azt nem tudja, hogy Budapesten vagy Londonban találhat rá a boldogságra…
„Akárcsak egy jó séf, Rácz-Stefán Tibor is gondos aprólékossággal válogatta össze legújabb regényének tökéletes hozzávalóit: Fiatalkori útkeresés, reménytelennek tűnő szerelem, a felnőtté válás nehézségei, finom ételek és egy minden szívet megdobogtató jópasi. Kell ennél több?” – Veronika’s Reader Feeder blog

Az év legszexibb és legérzelmesebb LMBT története.

Találj válaszokat a főhősökkel!

A kedvcsináló után pedig jöjjön a borító:


A fülszöveg alapján egy izgalmas regényre számíthat az olvasó, mely tele van útkereséssel, kérdésekkel és válaszokkal. Elnyerte a tetszésemet, hogy nem egy tipikus kamaszlány történettel nézünk szembe, hanem a magyar társadalom nagy részében még mindig nagy indulatokat kiváltó LMBT regényt vehetünk a kezünkbe, amiről remélem esik szó a könyvben is. Az egyetlen dolog, ami szemet szúrt, az az, hogy miért írja egybe a "jópasikkal" szót. Nem zavar, csak felkelette az érdklődésemet, hogy miért így van.
Maga a borító is tetszik, bár mostanság már túl sok a hiányos öltözetben ábrázolt férfiak képével díszített borító, ami miatt már kezdem úgy érezni, hogy kicsit slampos lesz ez a közeg. Ettől függetlenül viszont mind a betűtípus, mind a színek nagyon tetszenek és felkelette az érdeklődésemet a regény.

Az író Facebook oldala: kattints ide
Rácz - Stefán Tibor blogja: kattints ide
A szerző Instagram oldala: kattints ide
Ha kedvet kaptál a könyvhöz rendeld innen: kattints ide
Ha a váró / kívánságlistára szeretnéd tenni kattints ide

2019. október 10., csütörtök

Istók Anna: Semmiért egészen - borítóleleplezés

Szaisztok! Nem felejtettem ám el a #bloggergyorstalpalót, csak jelenleg más típusúbejegyzések kapnak prioritást, de mindenképpen be lesz fejezve. Addig is olvassátok el az első pár részt, amit közzétettem vagy a mai bejegyzést, ami szintén egy borítóleleplezés lesz. Ezúttal Istók Anna: Semmiért egészen című könyvéről hull le lepel. 


Fülszöveg:
Tudsz szívből szeretni?
Nándi és Flóra az egyetemen találkozik, ahol a jóképű fiú eltekeri a gépészkarra járó lány fejét. Senki sem jósol nekik nagy jövőt, de ők egymásba szeretnek és összeházasodnak.
A felszínen minden ideális. De vajon milyen sérelmek, hazugságok rejlenek a látszólag tökéletes kapcsolat mélyén? Mi lesz, ha egy nap az egyensúly felborul?
Valaki hibázik.
Valaki titkot rejteget.
Valakit megcsalnak.
Valaki pedig nekiáll, hogy igazságot szolgáltasson.
Vajon ki lehet a titokzatos szerető, aki eléri, hogy Nándi szép lassan feladjon mindent: családot, lakást, munkát, karriert? 
Vajon meddig éri meg bosszút állni, és mikortól kell megbocsátani?
Mindenki hibázik.
Te is.
Nézz csak tükörbe, azt hiszed, tökéletes vagy?

Egyszerűen izgalmas, titokzatos és izgalmasan titokzatos. Már a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet és már várom, hogy olvashassak belőle. Kíváncsivá tesz, hogy az írónő annyira rejtélyesen fogalmaz mégis annyi mindent elárul egyetlen mondattal.
De lássuk a borítót.....




Nagyon tetszik. Egyszerűen nem tudok mást mondani és írni mint, hogy tetszik. Annyira illik a fülszöveghez és a könyv hangulatához, hogy még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Letisztult, mégis sokatmondó és az az aprócska kérdés, "Tudsz szívből szeretni?"  nagyon üt. 
Ti mit gondoltok róla?

Ha neked is felkeltette az érdeklődésedet itt tudod megrendelni a könyvet: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/arany-pottyos-konyvek/istok-anna-semmiert-egeszen-8534



2019. október 3., csütörtök

Sarah Addison Allen: Első fagy - Borítóleleplezés

Sziasztok! A Könyvmolyképző Kiadó által újra lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek egy borítóleleplezésen. Ma Sarah Addison Allen könyvéről hull le a lepel. De nézzük is, hogy mit tartogat nekünk az írónő, aki 2007-ben adta ki első regényét, majd súlyos betegség után 2014-ben írt újra. 

A fülszöveg:

Boldogan éltek, amíg meg nem haltak?
Ahogy hűl a levegő, és hullani kezdenek a falevelek, a Waverley-nővéreket nyugtalanság fogja el. Túl könnyen elajándékozzák a szívüket, megzavarja a gondolataikat egy ezüstös hajú idegen, és furcsa hibákat követnek el. Olyan dolgokra vágynak, amiket nem kaphatnak meg, összezavarodnak, és a kelleténél többet adnak mások véleményére.
Még nehezebb megőrizni a hidegvérüket, amikor egy ismeretlen látogató bukkan fel, aki megkérdőjelezi a család legfőbb értékeit.
Ám az első fagy beköszöntével mindennek jóra kell fordulnia. Akkor végre virágba borul a bajkeverő almafa, és a körülötte kavargó varázslat is a helyére kerül. Claire és Sydney, a Waverley-nővérek, és Sydney tizenöt éves lánya, Bay soha nem látott kihívásokkal néznek szembe. 
Vajon össze tudják-e tartani a családot a különleges nap beköszöntéig?

Tudd meg, mi mindent tartogat ebben az évben sok az első fagy… 

A borító....:


Titok és paradoxon. Ez a két szó jutott eszembe, amikor megláttam a borítót. A titokzatos kastély és a fülszöveg, tökéletes összhangban van egymással és tökéletes paradoxonban a természettel.  
Tetszik, hogy a háttérben a kastély elmosódott, ugyanakkor a jéggel borított cseresznye előtérben van és szinte ragyog a képen. Tetszik, hogy a ennyire festői, ugyanakkor a virág és a gyümölcs fényképként van megörökítve. A betűtípus nagyon illik a kacifántos történetbe, ugyanakkor én teljes mértékben elhagytam volna a lila hátteret és átadtam volna a teret a hónak és a teljes fehérségnek, mely még több titkot rejt magában. Ugyanakkor ez a festői titokzatosság jellemző mindegyik Sarah Addison Allen könyvre, ezért teljes mértékben tetszik, hogy ezt a stílust követi. 





2019. szeptember 17., kedd

Bálint Erika: A Nap csókja - borítóleleplezés

„A legtöbben leélik az életüket úgy, hogy mindig csak a másokhoz való viszonylataikban határozzák meg önmagukat. A szüleim lánya vagyok, a férjem felesége vagyok, a gyerekeim anyja vagyok, és így tovább. És közben valahol elvész a leglényegesebb kérdés, de ki vagyok én?”

/ Bálint Erika: A Nap csókja /

Sziasztok! A mai nap egy olyan bejegyzéssel jöttem Nektek, amilyen még nem volt a blogon soha ezelőtt, de remélhetőleg még sok ilyen lesz. 

A Könyvmolyképző Kiadó által lehetőséget kaptam Bálint Erika, A Nap csókja című vadonatúj könyvének borítójának leleplezésére. 
Az írónőnek 2018-ban jelent meg első regénye Adj esélyt! címmel, de novelláit is megtalálhatjátok az Aranymosás Irodalmi Magazinban. Most megjelenő második kötete A Nap csókja címet viseli, melyet szépen tükröz a borítója. Tetszik, hogy a cím és a borító ennyire összhangban van, tetszenek az őszies színek és árnyalatok. Az egész nagyon letisztult és szép, a betűstílus kiemelkedő, de mégsem hivalkodó, pont olyan, amilyen a kötethez illik. A lemenő Nap fénye, a sárgás levelek, a szőke hajzuhatag sok titkot rejthet magában, hisz a leveleket tartó kezek tulajdonosa nem látszik, de valamire azért mégis utal. 




A könyv fülszövege:


Meddig tűröd, hogy nem szeretnek?

Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat.

Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival. Képes vajon a szeretetre? És érdemes arra, hogy őt szeressék?
Lénának meg kell ismernie, és kell fogadnia önmagát testestől, lelkestől. Önkeresése során segíti nagyszájú, mindig vidám barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától.
Felbukkan egy új férfi is az életében, de vajon Léna képes nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?
Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?
Egy nő útja önmagához, nem csak nőknek.
A legfájdalmasabb felismerések egyike, amikor rájössz, nem egy másik ember áldozata vagy, hanem a saját magadé.

Úgy gondolom, hogy a fülszöveg elolvasása után már érthetőbbé válik a borító színvilága, hiszen egy ötvenéves nőről beszélhetünk, aki valaminek a végére ért és válaszút elé érkezett. Ha szimbolikákban akarunk gondolkodni, akkor azt tudnám megfogalmazni, hogy látszik, hogy valami már elmúlt és nem jön vissza soha többet, de ugyanakkor még ott van az esély valami újra és jóra.
Összeségében nagyon tetszik a borító és a fülszöveg alapján érdekesnek ígérkezik a könyv is.
A kötetet itt tudjátok megrendelni: KATT
Nektek hogy teteszik? Mit gondoltok róla?