2015. október 23., péntek

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ért

Sziasztok!
Ma, a sok sulis bejegyzés után, végre-valahára egy könyvvel jöttem Nektek, amit a napokban fejeztem be.
A barátnőmmel könyvtárban voltunk, ahol két osztálytársunk ajánlott nekünk könyveket, így lett mit olvasni. Én a hosszabbik kötetbe vágtam bele, mert a fülszöveg alapján az fogott meg jobban.
Kezdjünk is bele szerintem, mert hosszú lesz!

Fülszöveg:

„Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?”

Mikor elkezdtem olvasni, már az elején feltűnt, hogy nincsenek benne párbeszédek, se leíró részek, hanem az egész könyv, levelezésekből áll.
Már az első pár oldal után nagyon megtetszett a könyv, de igazán a negyede felé kezdett ténylegesen érdekes lenni, amikor már két kiskamasz beszélget, vagyis chattel egymással.
Cecelia nagyon jól kitalálta és megfogalmazta a könyvet, ami egyszerű és fiatalos hangvitelű, ugyanakkor az élet problémáit is az olvasó elé tárja, hiszen adott két fiatal, akiket elszakít egymástól a sors, de mégis barátok maradnak. Mindkettőjüknek megvan a saját terve, álma, de ahogy lenni szokott minden romantikus regényben itt is sok a buktató.
Tetszett, hogy nem ködösít, hanem a valóságot írja le, sokszor kegyetlenül és soha nem úgy alakul Rosie élete, ahogy az olvasó azt várja. Komolyan, a közepénél már szurkolni kezdtem, de aztán Cecelia más irányba terelte a történetet. Tetszett, hogy annak ellenére, hogy felnőtteknek szól nem volt benne semmi olyan, amitől egy gyerek ne olvashatná, vagy csak annyira minimális trágár szót használt, hogy azt a gyerek úgy is hallja a szülőktől, vagy mástól. 
Tetszett, hogy már kiskoruktól „követhetjük” az életüket, ahol még általános iskolát kezdik és „a könyv eleje tele van helyesírási hibákkal”. Persze, nem szó szerint kell ezt venni, mivel két 7(!) éves levelezését olvashatjuk, ahol még nem tudnak helyesen írni, de aztán pár oldal után már nagyobbak lesznek és megtanulnak írni is. Nagyon sok humoros rész volt benne, ami nálam nagy pozitívum, mert nem szeretem a letargikus történeteket (legalább is nem mindegyiket).

Maximum annyi negatívumot tudok mondani a könyvre, hogy Rosie és Alex nagyon sokáig húzta az időt kettőjükkel kapcsolatban. Sokszor a nyilvánvalót nem veszik észre, vagy éppen nincs bátorságuk az előrelépéshez. Az elején még tetszett, hogy ennyire nem mernek közeledni egymás felé, mivel barátok, de a végén kifejezetten idegesített. Az írónő adhatott volna több egymással töltött évet nekik! Ami még meghökkentett az, az idő múlása. Egy fejezet alatt akár 5 év is eltelt, ezért nem mindenhol éreztem át a történetet, de Cecelia figyelt arra, hogy semmi lényeges dolgot ne hagyjon ki. (Mondjuk, azt nem tudom, hogy másképp hogyan lehetett volna megoldani 40 évet, úgy, hogy ne vesszen el a történet mondanivalója, de ne is legyen olyan vastag, mint az összes Harry Potter – kötet összefogva.)

A könyvtárban egy a képen látható példány volt meg, ezért a borító alapján tök másra számítottam. Nem értem, hogy a világítótorony hogy jön egy levelezésekkel teli könyvbe; szerintem jobban illett volna oda egy postaláda; de nem ez fogja meghatározni, hogy milyen a könyv tartalma.

Így, a végén csak annyit fűznék hozzá, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon jó könyv. Pontozni nem szeretnék, mert tuti lesz olyan, ami ennél jobb, viszont ezt sem szeretném lepontozni.



Te olvastad már? Ha igen, akkor mennyire tetszett? Ha, nem akkor belevágsz a 446 oldalba (ami nem is tűnik olyan soknak)


2015. szeptember 30., szerda

Back to school #5

Sziasztok!
Mivel még mindig szeptember van, így ez a hónap még a suli kezdésé, így még mindig belefér a Back to school poszt negyedik része.
Már írtam a suliba való visszarázódásról, az idei cuccaimról, arról, hogy mi van a táskámban és legutoljára tanulási tippeket adtam. Ma viszont arról szeretnék papolni, beszélni nektek, hogy hogyan készítsetek jó kiselőadást.
Szerintem kezdjük is!

Általános 5.-6.osztályában még többen gondoljuk, hogy ha kiselőadást csinálunk akkor az mennyire király dolog lesz, hiszen könnyebben lehet ötöst kapni és kijavítani egy rossz jegyet. Aztán kezdünk rájönni, hogy gyakorlatilag egy kiselőadás több időd vesz igénybe, mint az adott anyag megtanulása és ez miatt lankad a lelkesedésünk.
11. osztályban már szinte alig van olyan „elvetemült” ember, aki bevállal egy ilyet; de én köztük vagyok! Ezért gondoltam arra, hogy néhány pontba összeszedem, hogy mire kell egy kiselőadásnál figyelni. Nézzük!

ü  Időtartam: Sem a tanár, sem a diák nem szereti a túl hosszúra sikeredett előadást. Törekedni kell arra, hogy csak a lényeget mond el, 5-10 percben. Ennél tovább a tanárod számára „zavaró” lehet, hiszen nem tudja leadni az aznapi anyagot, a diákság pedig nem figyel.

ü  Tartalom: A kiselőadás célja nem az, hogy elmondj mindent, amit csak a témáról tudni kell az utolsó karakterig, hanem, hogy érdekességekkel szolgáljon, ezért figyelj arra, hogy mit mondott el a tanárod és ne ismételd őt. Viszont ha egy-egy mondatát semmiképp nem tudod kihagyni, mert akkor az előadás értelmetlen lenne, akkor hivatkozz rá. Fontos, hogy érthető legyen a szöveg, tehát ne legyen tele ismeretlen szavakkal, de ha nagyon muszáj, akkor csak olyan kifejezéseket írj bele, amiknek tudod a pontos jelentését, ill. kiejtését. Valahogy nem tűnik hitelesnek, ha bajlódsz a szavakkal. 

ü  Szánj rá időt: Nincs értelme egy ilyet megcsinálni, ha összecsapod. Tisztában kell lenned azzal, hogy ez nem egy kétperces munka, hanem órák kérdése még akkor is, ha értesz a szerkesztőprogramhoz. Ezért javaslom azt, hogy ne este állj neki, hiszen olyankor inkább a kikapcsolódásé a főszerep és a pihenésé.

ü  Kevés szöveg, sok kép: Szerintem akkor jó egy prezentáció, ha sok a kép, de kevés a szöveg. Persze, a vázlatpontok, amiket a többiek esetleg leírhatnak legyenek fönt, ahogy az elengedhetetlen idegen kifejezések is, de nem kell több.

Hogyan kezdj hozzá? Itt van pár tipp, hogy miképp kezd el a kiselőadás „gyártást”:

1)      Anyaggyűjtés: Fontos, hogy arról csináld az előadást, amit a tanárod mondott, ezért pontosan írd le és ne csak félszavakban, mert ez segíthet az anyaggyűjtésénél. A tanárok azt mondják, hogy gyűjts könyvtárból anyagot, mert csak az a megbízható. De ki az, aki a hosszabb utat választja? Annak érdekében, hogy tényleg hiteles legyen az info, nézz meg több internetes oldalt, hiszen nem csak a wikipédia létezik.

2)      Szelektálj: Ha megvan az anyag, akkor másold ki Word-be vagy más szövegszerkesztőbe és olvasd el még egyszer és közben vágd ki azt, ami szerinted nem lényeges. Fontos, hogy csak azt hagyd meg, amit értesz is és a társaid számára is érthető marad – tehát ne írd tele idegen kifejezésekkel, mert úgy sem szeretnék megtanulni, ráadásul csak a saját dolgod nehezíted vele. Miután kiszelektáltad a szöveget mentsd el, nehogy elvesszen. Ennél a pontnál érdemes egy kicsit nagyobbra állítania betűméretet, hogy jobban lásd és érdemes nagyjából megszerkeszteni az egységeket. A lap aljára másold ki azokat a dolgokat, amik vázlatpontként fognak szerepelni a diákon, mert az egész szöveget nem szabad kiírni a diára.

3)      Szerkesztésre fel: A mentés után nyiss meg egy szerkesztőt – én Power Pointot szoktam. Állítsd be, hogy kb. mennyi dia lesz és kezd el a szöveg beillesztését majd a képekét, amiket nagy eséllyel a Google keresőből mentettél le. Fontos, hogy a kép és a szöveg kapcsolódjon egymáshoz. Például: ha Petőfi gyerekkoráról mesélsz, akkor ne Szendrey Júlia jelenjen meg. A képeknél fontos, hogy hitelesek legyenek, ha pedig csak a humor kedvéért van ott, akkor az tisztán érthető legyen. Ha kész vagy a főbb pontokkal, akkor jöhet a „meló” kisebbik része, a megjelenés formálása. Szerintem jobb, ha nem csak egy sima Times New Roman, fekete betűstílussal van írva az egész egy szimpla sablonra, hanem egy kicsit különbözik mindien dia. Pepecs munka, de legalább meglátszik, hogy foglalkoztál vele. Viszont az is igaz, hogy a kevesebb néha több: ne rakd tele minden kis mm2 képekkel és szöveggel, nem esztétikus és nem átlátható. Gondolom, mindenki tudja, hogy hogyan kell szerkeszteni Power Pointba, ezért nem írom le részletesen, hiszen ennek a posztnak nem ez a lényege. Viszont, SOHA ne állíts be időzítőt, ugyanis, ha egyszer elcsúszol valahol, akkor már borult az egész előadás.

4)      Olvasd át figyelmesen: Miután kész a szerkesztés csinálj egy biztonsági mentés (vagy már a szerkesztés közben is) és utána olvasd át az egészet. Figyelj oda arra, hogy minden szó helyesen legyen írva és nyelvtanilag is megfeleljen. Ha kell, akkor korrigálj és újra csinálj biztonsági mentést. Ezt azért kell, mert nincs értelme annak, hogy bajlódsz vele, aztán az előadás közben jössz rá, hogy valamit elírtál. Figyelj oda a tartalom követhetőségére, arra, hogy logikus legyen és persze a helyesírásra.

5)      A kiegészítő szöveg: Soha nem elég elmondani a dián kivetített mondatokat, hanem el kell magyarázni, ezért nem hajítasd a kukába a hosszú szöveget. Természetesen, miután megvannak a diák a Wordbe írt vázlatpontokat töröld és csak a „hosszú szöveget” hagyd meg. Olvasd át, hogy értelmes-e, aztán mehet a szöveg nyomtatása. Ezután húzd ki azokat a fontos eseményeket, neveket, fogalmakat, amiket mindenképpen el kell mondanod. 

6)      Próbáld el: Lehet, hogy egy kicsit bután fogod érezni magad, de stopper segítségével olvasd fel hangosan az egészet, ahogy el szeretnéd mondani, hiszen nem az előadáson kell rádöbbenni, hogy mennyit is fogsz beszélni; ráadásul ott már nem szabad hibáznod.

7)   Tanuld meg: Miután végeztél a formaságokkal kezd el megtanulni a szöveget. Nem kell ragaszkodnod a leírtakhoz, hiszen azt csak te látod, a vázlatot meg le tudják írni a tábláról is. Viszont a kiselőadás nem egyenlő a felolvasással! Egyszerűen nem bújhatsz el a papír mögött és olvashatod fel, mert ez azt szimbolizálná, hogy te nem készültél rendesen erre, hiszen bárki ki tud menni a tábla elé és el tudja olvasni, amit te leírtál.

8)      Állj ki és szerepelj: Könnyű mondani, hogy légy magabiztos, amikor még 30 ember téged néz, főleg ha lámpalázas vagy. Viszont, ahhoz, hogy sikered legyen, és fent tartsd az érdeklődést magabiztosnak kell lenned, nem szabad leblokkolni. Fontos, hogy rugalmas légy, tehát, ha beszélnek / tök mást csinálnak, akkor állj meg és várj, amíg újra rád szegeződik a figyelmük. Egy jó tanács, ha lámpalázas vagy: ne öltözz melegen, mert úgy fogod érezni, mintha 40 Celsius-fok lenne még a tél közepén is, lehetőleg ne az előző szünetben egyél és ne fogyassz szénavas üdítőt sem.

Ennyi lenne a mai poszt és az idei Back to school sorozat, legközelebb, valami más témával jövök, terveim szerint egy könyv kritikával. Addig is várom az ötleteiteket és tanácsaitokat! J








2015. szeptember 13., vasárnap

Back to school #4

Sziasztok!
Mivel ez még az iskola első hetei közé tartozik ezért úgy gondoltam, hogy nem késő a Back to school poszt elkészítéséhez, ezért azt hoztam Nektek.
Bár kevés volt a szünet és a legtöbben visszamennénk, de sajnos elkezdődött a suli, így vissza kell rázódni a szürke hétköznapokba és el kell kezdeni tanulni, hogy már most jó jegyeket szerezzünk, és ne kelljen hajtani félévkor a jobbért. Én legalább is szeptemberben megalapozom a dolgokat, így nem ér az a meglepetés, hogy rossz jegyet fogok kapni, mert úgy indítottam.
A mai BTS posztban néhány pontban összeszedtem tanulási tippeket, hogy megosszam veletek, és segítsek már most jó jegyeket szerezni.
Akkor kezdjük is:

a)      Időbeosztás: Szerintem az egyik legfontosabb dolog a tanulásnál. Mindig próbáld beosztani az idődet, hogy mindenre jusson idő, még akkor is, ha ezt lehetetlennek látod. Fontos, hogy a beosztás ne 10 perc tanulásból, 10 perc szünetből álljon, hanem vagy félóránként egy 5 perc vagy tantárgyanként 10 perc. Nálam ezek bevált módszerek, mert így át tud állni az agyam a másik tárgyra. Azt is vedd figyelembe, hogy időben állj neki tanulni. Ha este későn kezdesz neki a leckének jó eséllyel semmi nem ragad meg a fejedben, mert fáradt vagy. Ezért jó, ha minél előbb túlesel a kínzáson tanuláson.

b)      Figyelem: Tudom, hogy nehéz nekiállni és csak egy dologra összpontosítani, de ha csak a tanulásra koncentrálsz sokkal több időd lesz másra, mintha közben facebookoznál vagy az élet nagy dolgain gondolkodnál.

c)      Egyszerre csak egy: Ha ide-oda csapongsz a tantárgyak között az soha nem vezet eredményre. Mindig csak egyre szabad koncentrálni még akkor is, ha úgy érzed, hogy inkább valami mást tanulnál meg.

d)      Készülj fel rá: Ha mindent magad mellé készítesz, nem fogsz kényszert érezni, hogy kimenj a szobádból valamiért. Hasznos, ha sok tanulnivalód van, hiszen nem érzed úgy, hogy feltétlenül, elhalaszthatatlanul meg kell csinálnod valami mást.

e)      Figyelj oda órán: Hihetetlen, de otthon sokkal kevesebbet kell tanulnod, ha odafigyelsz az órán. Persze nem hagyható el az otthoni utána olvasás sem, de megkönnyíti a dolgod ez az apró kis dolog. Tudom, hogy a barátok izgalmasabb témákat hoznak fel, mit az aktuális anyag, de nem árt figyelni. Ettől függetlenül én pl. tudok egyszerre a tanárra és a padtársamra figyelni.

f)       Jegyzetelj: Még akkor is tedd ezt, ha a tanár nem kéri, hiszen könnyebb a saját jegyzeteid közül szemezgetni, mint a könyvből vagy internetről oldalakat olvasni. Ehhez viszont az kell, hogy olvashatóan és áttekinthetően írj. Semmire nem mész, ha hazaérve nem tudod elolvasni a saját írásodat (azért én is jártam már így).


Ezek persze csak akkor működhetnek, ha Te is akarod, hiszen minden akarat kérdése.
A poszt másik része, amit már nem tudtam g, pontként feltűntetni, az egy kicsit mélyebbre szánt. De, nézzük is:

a)      Kezdj a házi feladattal: Először a házit írd meg, hiszen ezzel gyakorolsz, és nem felejted el a végén. Ne kapkodd össze, mert lehet, hogy a tanárod jegyet ad rá, vagy esetleg valamiféle plusz pont jár érte.

b)      Nézd meg, mi a nehezebb: Kezd a tanulást a nehezebbekkel, mert az elején még fogékonyabb vagy az újra. Fáradtan kevesebb dolgot bírsz megjegyezni, így csökken annak az esélye, hogy jó dolgozat lesz belőle. Én például soha nem hagyom a végére a fizikát, ellenben a magyarral, amit könnyebben megtanulok.

c)      Először a jegyzetet: A memorizálást kezd a jegyzetekkel, mert ott a lényeg van – jobbik esetben – és az, amit a tanárod 100%, hogy kérdezni fog. Ehhez persze az kell, hogy pontos és áttekinthető legyen a vázlatod. Fontos, hogy először olvasd át, húzd alá / ki, ami lényegesebb pl. évszámok, nevek, fogalmak és csak aztán kezdj neki, én viszont ezt a lépést már az órán meg szoktam csinálni.

d)     A tankönyv is fontos: Főleg témazáróknál. Én nem szoktam könyvből tanulni általában, de ha tudom, hogy dolgozat lesz, akkor átnézem azt is, mert tartogathat olyan plusz infókat, amiket a tanár nem mondott el, de kérni fog.


Ennyi lenne a mai poszt, és ha a jegyzetfüzetem nem csal, akkor még jövök egy BTS poszttal, ami még a jegyszerezéssel foglalkozik, de eltér a maitól.
Addig is jó sulit és jó munkát nektek! 



2015. augusztus 31., hétfő

Back to school #3

Sziasztok!
Ma van a nyár utolsó napja, ami azt jelenti, hogy itt az iskola, újra előkerülnek a táskák. 
Ma én is összeszedtem, ami kellhet egy iskolatáskába, ami nálam inkább bőrönd. Gondoltam lefotózom a dolgokat és csinálok belőle egy BTS bejegyzést, hátha segítség lesz valakinek.
Akkor nézzük is!

Ezt a táskát még évekkel ezelőtt vettem, már nem emlékszem, hogy hol, de nagyon jól bírja a strapát. Előtte mindig egy évig használtam egyet, aztán ment a szekrénybe, viszont most nem, mert végre elférek benne, köszönhetően a nagy tárolóhelynek.
Hátul egy laptop tartó van, amit én a füzeteimnek tartok fent, előtte egy nagyobb rész a könyveknek, az előtt egy kisebb a bérletemnek, a neszesszernek, esernyőnek, üdítőnek és persze a szendvicsnek, ez előtt pedig egy kis rekesz található, ahova igazából csak zsebit szoktam tenni. Ráadásul még két oldalzsebe is van, amiket nem használok, de pl. egy nedves esernyőt oda lehet tenni.

Ez a tolltartóm és a teljes tartalma, amihez még jön egy hibajavító. Ezt a kis kék hengeres darabot még kilencedik elején vettem a Tescoban, azt hiszem 700-800 Ft-ért, de már nem emlékszem. Nagyon meg vagyok vele elégedve, mert sok minden belefér, annak ellenére, hogy kicsi. Eddig annyi hibája van, hogy sajnos kifolyt a barna tűfilcem és két kis pöttyöt hagyott maga után, amit nem tudok kiszedni semmivel.
A tollakról annyit, hogy tényleg csak ennyit viszek, mert azt tapasztaltam, hogy nem kell több, súlynak pedig nem cipelem. Van benne egy szövegkiemelő, radír, ami max. rajzhoz kell, egy db. ceruza, rotring, töltős ceruza ami igazából csak megtetszett és azért vettem meg, hegyező, két db. kék toll és egy piros és egy-egy fekete- barna tűfilc.

A BTS poszt első részében már megmutattam ezeket, de hát, itt is muszáj, hiszen belekerültek a táskámba. 
Hibajavítóra mindig szükség lehet, mert soha nem lehet tudni mit rontunk el; a kalendárka tényleg hasznos dolog, mert órarend is társul hozzá, ráadásul a tanárok nevét is be lehet írni azonnal; a kézfertőtlenítő pedig szerintem elengedhetetlen kelléke a táskának, főleg egy lánynál.

Angel collection.
Na, ez az a pénztárca, ami eddig a legtovább bírta. Eddig mindig szétmentek egy év után, most viszont nem. A belsejét nem akartam lefényképezni, de ez egy irattartó is egyben, nekem legalább is a bérletem itt van. Szeretem egyben tartani a dolgaimat, így legalább nem keverem el, így ez nekem a legmegfelelőbb tárca. Amúgy még ajándékba kaptam karácsonyra évekkel ezelőtt.

Ebben a kis neszesszerben minden elfér. Persze ennél jóval több dolgot szoktam belepakolni, de azokat nem gondoltam publikusnak, már ha értitek. Praktikus és diszkrét, ezért szeretem. Ebből sem kellett újat vennem idén, mert nem kopott el.
Szempillaspirál: MODA Lengtnenig Mascara  
Ajakápoló: PEARL Cynex Lipstick 
Bőrápoló/javító: Solutions BB 

Esernyő is fontos kelléke a táskámnak. Egyszer jártam pórul, mer szakadó esőben mentem haza és persze bőrig áztam. Ezt a kis csíkos darabot még egy Kínai üzletben vettem és büszkén jelentem ez nem ment tönkre két használat után! Van súlya, de nem kockáztatok meg egy-két hetes betegséget, azzal, hogy nem használom.

Na igen, ez a füzet olyan mindenes nálam. Mindig a táskámban van, így bármikor elő tudom venni ,hogy jegyzeteljek bele, mivel nem szeretem a tantárgyakhoz használt füzetembe kell írnom egy nem hozzá kapcsolódó dolgot. 
Amúgy bocsánat a fekete firkákért, de nem nagyon értek a szerkesztő programokhoz, úgyhogy maradt a jó öreg paint. Ott egyébként a nevem és az osztályom volt feltüntetve.


Ennyi lenne a mai bejegyzés, de még a következő hetekben, jövök BTS posztokkal, úgyhogy még nincs lezárva teljesen ez.
Mindenkinek sok sikert az iskolához! :)








2015. augusztus 25., kedd

Back to school #2

Sziasztok!
Mivel már majdnem itt a suli, ezért elkezdtem készülni rá és gondoltam megosztom veletek, hátha segítek vele.
A mai poszttal segíteni szeretnék a ráhangolódásra.
Nézzük!


Fontosnak tartom, hogy az új tanévet ne teljesen felkészületlenül kezdjük ezért ilyen tájban minden évben át szoktam nézni dolgokat és elkezdtek ráhangolódni.

  1. Nézd át, hogy mit kell még megvenned: Gondolom ti sem szerettek az utolsó nap rohangálni minden kis apró-cseplő dologért. Ezért jó, ha már minimum az iskola előtt egy héttel megvan minden.
  2. Nézd át legalább az érettségi tárgyakból az anyagot: Nem kell minden kis részletet még egyszer megtanulni, de jót tesz a memóriádnak, ha beleolvasol a jegyzeteidbe.Gondolom nektek is van olyan tanárotok, akik előszeretettel iratnak év eleji dolgozatot, ti pedig nem szeretnétek egy karóval indítani.
  3. Kötelező olvasmányok: A leleményesebbek már rég túl vannak rajta, de van olyan ember is, aki még csak most áll neki. Ebben az esetben nézd meg, hogy mi következik a tananyagban először. Logikával nagyjából rá lehet jönni, mivel pl. Janus Pannonius után nem jöhet József Attila. Azokba kezdjetek bele, amik még év elején kellenek.  
  4. Aki korán fekszik, jót alszik: Na, jó, ezt én találtam ki, de azért ez is kapcsolódik a témához. Mindennap próbáljatok meg egy kicsit korábban lefeküdni és korábban kelni, így könnyebben visszaszoktok a koránkelésre.
  5. TV, net, szabadság: Élvezzétek ki az utolsó szabadnapjaitokat, és ne egész napa TV előtt ücsörögjetek, hanem menjetek ki a szabadba és élvezzétek a nyár utolsó pillanatait aztán pedig nézzétek a kedvenc filmeteket vagy olvasatok.